Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 2. szám - Balogh András: Az Egyesült Államok harmadikvilág-politikájának sajátosságai (1981-1984)
Latin-Amerikát és a Karib-térséget az Egyesült Államok „hátsó udvaraként” szokták emlegetni. Jelentőségét Washington számára növeli, hogy ez a földrész a harmadik világ viszonylag fejlett övezete, az amerikai export 14 százaléka, a magánbefektetések 18 százaléka ide irányul. A nyolcvanas évek közepétől az Egyesült Államok olajimportjának egyedül Mexikó adja majd a 30 százalékát.39 Az utóbbi években tovább nőtt ennek a földrésznek a súlya a washingtoni katonai stratégák számára is. Különösen Közép-Amerikát tartják fontosnak; egyesek az Egyesült Államok „déli stratégiai pajzsának” tekintik. Az Egyesült Államok ma is 9 ezer embert állomásoztat a Panama-csatorna övezetében lévő 6 támaszpontján. A közép-amerikai fővárosokban pedig katonai missziókkal rendelkezik, ahol azok az amerikai tanácsadók működnek, akik a helyi hadseregek kiképzését segítik. A meglévő Puerto Rico-i és guantánamói támaszpontokon kívül hírek szerint újak létesítését is tervezik (például Haitiban).40 Az amerikai globális stratégiai elgondolásokban 1976-tól kezdve bukkant fel a Dél-atlanti Szerződés Szervezetének (SATO) a terve. Ez a szervezet magába foglalná Dél-Amerika nagy konzervatív és Amerika-barát államait, valamint a Dél-afrikai Köztársaságot. Az érdekelt dél-amerikai országok eddig nem sok hajlandóságot mutatnak a szervezet létrehozására. A Reagan-kormány Latin-Amerika-politikájának kidolgozásában jelentős része volt az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövetének, Kirkpatrick asszonynak. Még 1979 novemberében jelentette meg azt a cikkét, amely a harmadik világbeli államok nagy részét két csoportra, ún. tekintélyuralmi, illetve totalitárius berendezkedésű államokra osztotta. Ez a megkülönböztetés azt a célt szolgálta, hogy az Amerika-barát diktatúrákat, amilyen a Somoza-féle Nicaragua vagy a sah Iránja volt, egyszerűen tekintélyuralminak nevezze. Ezek az ő szóhasználatával „baráti”, „nem demokratikus autokráciák”, szemben a baloldali Amerika-ellenes, ún. totalitárius diktatúrákkal. E megkülönböztetés alapján bírálta a Carter-kor- mányzat harmadikvilág-politikáját, nevezetesen latin-amerikai tevékenységét, amely szerinte aláásta a különböző baráti rendszereket.41 A szerző ezzel a cikkel egycsapásra felhívta magára az akkor formálódó republikánus vezetés figyelmét. Néhány hónap múlva Kirkpatrick asszony ugyanabban a folyóiratban már az Egyesült Államok biztonságának szempontjából vizsgálta Latin-Amerikát. Élesen bírálta a korábbi demokrata kormányzat politikáját, kijelentvén, hogy „az nemcsak hogy képtelen volt foglalkozni a szovjet, illetve kubai expanzió problémáival a térségben, hanem határozottan növelte azokat, és hozzájárult a nagyobb országok elidegenedéséhez, a neutralizmus növekedéséhez, a baráti kormányok destabilizálódásához, a kubai befolyás terjedéséhez és az Egyesült Államok térségbeli hatalmának csökkenéséhez. Következésképpen a Reagan-kormány első és legsürgősebb feladata az lesz, hogy újra áttekintse és felülvizsgálja az Egyesült Államok kapcsolatát Latin-Amerikához és a Karib-térséghez”.42 A kirk5. Latin-Amerika és a Karib-térség 24
