Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 2. szám - Balogh András: Az Egyesült Államok harmadikvilág-politikájának sajátosságai (1981-1984)
1965 és 1980 között a csendes-óceáni országok részesedése az Egyesült Álla« mok külkereskedelmében 17-ről 26 százalékra nőtt, míg a nyugat-európai országoké 29-ről 23 százalékra csökkent.22 Ez 9 százalékos különbség, amely 3 évvel később 24 százalékosra tágult.23 Az elmúlt évtizedben kétségtelenné vált és ma már közhelynek számít, hogy a Csendes-óceán medencéje a világnak az a térsége, ahol a leggyorsabb a gazdasági növekedés, és amelyet sokan a világgazdaság jövőbeli központjának tartanak. Japán részesedése a világ össztermékéből 1969-1983 között 3-ról 11 százalékra növekedett. Az 1970-es években a bruttó nemzeti termék évi növekedési üteme a délkelet-ázsiai országokban átlagosan 8-12 százalékos volt. A Reagan-kormányzat mindent elkövet, hogy ebben a várhatóan továbbra is dinamikusan fejlődő gazdasági térségben saját jelenlétét biztosítsa. Figyelmet érdemel, hogy az ASEAN-nál szélesebb körű integráció bizonyos szervezeti keretei is kezdenek kialakulni - ezek közül legfontosabb a Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Konferencia (PECC), amely az Egyesült Államokon kívül magába foglalja Japánt, Üj-Zélandot, Ausztráliát, Kanadát, az ASEAN-országo- kat és Dél-Koreát. Évente tartott értekezletei, amelyen a kormányok képviselőin kívül az üzleti és tudományos élet meghívottal is részt vesznek, egyelőre az információcserét, a térség problémáinak megvitatását szolgálják. Az még nem tudható, hogy a PECC milyen irányban fejlődik, de annyi bizonyos, hogy az Egyesült Államokban a Reagan-kormányzat időszakában megerősödött a csendes-óceáni térség fontosságát hangsúlyozó lobby, amely az amerikai dominanciájú és nem kizárólag gazdasági jellegű együttműködés intézményesítésére törekszik. Az Egyesült Államok érdeklődése Kelet- és Délkelet-Ázsia iránt korántsem új keletű, és kezdettől fogva lényeges szerepet játszottak benne globális stratégiai célok. 1984 áprilisában, pekingi látogatásának előestéjén Reagan elnök abban jelölte meg ázsiai utazása célját, hogy az Egyesült Államoknak, Kínának és a csendes-óceáni országoknak „szembe kell szállniuk a szovjet terjeszkedéssel”.24 Ez azt jelenti, hogy Reagan a világ legnagyobb népességű és gazdaságilag leggyorsabban növekvő térségére is úgy tekint, mint a kelet-nyugati szembenállás egyik terepére. Az Egyesült Államok a második világháború utáni években tartós politikai pozíciókat szerzett Japánon kívül Dél-Koreában, Tajvanon, Szingapúrban, a Fü- löp-szigeteken, és közvetlen fennhatósága alatt áll a csendes-óceáni szigetvilág jelentős hányada. Ez az a régió, ahol az elmúlt években amerikai katonák több ízben és közvetlenül is harci cselekményekben vettek részt, ahol olyan elveket próbáltak ki a gyakorlatban, mint „a feltartóztatás doktrínája” vagy a „dominóelmélet”. Az amerikai-japán kapcsolatokkal csupán érintőlegesen foglalkozunk, kizárólag abban az összefüggésben, hogy Japán a délkelet-ázsiai földrajzi térségben van, és külgazdasági, külpolitikai tevékenysége a térség fejlődő országainak vonatkozásában szoros összhangban van az Egyesült Államok globális politikai el13
