Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 2. szám - Balogh András: Az Egyesült Államok harmadikvilág-politikájának sajátosságai (1981-1984)
Az amerikai diplomácia több nemzetközi szervezetben, így az ENSZ-ben és az UNESCO-ban gyakran került nehéz helyzetbe, sőt többször elszigetelődött. Jeane Kirkpatrick egy 1985 januárjában adott interjújában úgy summázza 4 éves ENSZ-nagyköveti megbízásának problémáit, hogy 1981-től felerősödött sok kedvezőtlen tendencia, amelyek magukba foglaltak sok „igen agresszív, antidemokratikus, Nyugat-ellenes programot”, mint például az új nemzetközi gazdasági rendet, az új nemzetközi tájékoztatási rendet, a vég nélküli BT-üléseket, amelyek „majdnem kizárólag olyan tanúk felvonulásából álltak, akik abban versenyeztek egymással, ki tud sértőbb lenni az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben”.20 Az amerikai kormányzat állást foglalt a multilaterális segítségnyújtással szemben, a bilaterális együttműködés támogatása mellett, és egyértelműen megfogalmazta, hogy csak azokat a fejlődő országokat részesíti támogatásban, amelyek egyrészt figyelembe veszik az Egyesült Államok magániparának érdekeit, másrészt az amerikai segélyekből a helyi magánvállalatok fejlesztését ösztönzik, s elsősorban azok az országok kapnak elsőbbséget, amelyek közvetlenül illeszkednek az Egyesült Államok globális stratégiájába. Az amerikai vezetés az ENSZ-közgyűlés 1981. évi ülésszakán azt hangoztatta, hogy a gazdag országoknak, úgymond „be kell látniuk, hogy nem reális egy olyan segélyprogram, amely anyagi eszközöknek a fejlett országokból a fejlődőkbe irányuló nagyarányú átcsoportosításán alapul”.21 Haig külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésnek ugyanezen az ülésszakán az amerikai gazdasági segélyt azoknak a fejlődő országoknak ígérte, amelyek, szavai szerint, „külső agresszióval” kénytelenek szembenézni. Ezzel a világ nyilvánossága előtt is vállalta, hogy Washington a fejlődő országok segélyezését saját katonapolitikai érdekeinek szolgálatába állítja. A Reagan-kormány első 4 évét a fejlődő országok többsége negatívan ítélte meg. A korlátozottabb és a rövid távú amerikai érdekeket is azonnal érvényesítő segélypolitika, az eddigieknél is hangsúlyosabb Izrael-barát politika, a Dél-afrikai Köztársaságnak nyújtott morális támogatás, a grenadai invázió növelték a félelmet, az elkeseredettséget és a haragot a fejlődő országok köreiben. II. 1. A Távol-Kelet és a Csendes-óceán térsége Az amerikai globális politikai elképzelésekben Kelet-Ázsia és a Csendes-óceán térsége Nyugat-Európa mellett a második központi stratégiai zónának minősül. Ez érthető is, hiszen ez a Föld leghatalmasabb gazdasági potenciállal, katonai erővel és népességgel rendelkező hatalmainak (az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Japán és Kína) találkozási övezete. Az Egyesült Államok Kelet-Ázsiával lebonyolított kereskedelmi forgalma ma már nagyobb, mint a nyugat-európai relációé. 12
