Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Hardi Péter: A második szakasz: az Egyesült Államok Reagan újraválasztásának fényében
politika alakítására. Ezzel kapcsolatban feltétlenül utalnom kell arra a közkeletű tévedésre, amely mind Keleten, mind Nyugaton (az Egyesült Államokon kívül) elterjedt: hogy Reagan elnök szabta vagy szabja meg a kamatlábakat. Szó sincs róla; még csak nem is ő az, aki magasan tartja, vagy aki nem hajlandó-, még nyugati szövetségesei nyomására sem - csökkenteni azokat. Reagan egyetlen szerepe a kamatláb-politika alakításában, hogy nem avatkozik bele. Ez az egyetlen következetes álláspont, amire (neo)konzervatív politikai hitvallása alapján helyezkedhet. Viszont be nem avatkozó magatartása következtében egyre nő a szövetségi költségvetésben a kamatfizetések aránya. A költségvetés viszonylag nehezen ellenőrizhető tételeinek is a többségét törvényhozási eszközökkel meg lehet változtatni; a kamatfizetések viszont gyakorlatilag megváltoztathatatlan kötelezettségek.16 Az adócsökkentések hatására a kormánybevételek csökkentek, s a költség- vetés leggyorsabban növekvő tétele, a kamatfizetések semmissé tették a költség- vetési csökkentések (például jóléti programok megnyirbálásának) hatásait. E tényezők hatására már önmagában is növekedett volna a költségvetési deficit, ráadásul a Reagan-kormányzatnak még a közszolgáltatási szektor növekedésével is számolnia kellett. Reagan első elnöki periódusa alatt (a különféle szociális programok csökkentése ellenére) növekedtek a központi kormányzat által finanszírozott lakásprogram, élelmiszersegély-program, a közalkalmazottak egészségügyi biztosításának és a társadalombiztosítási program költségei (sorrendben 75, 32, 63 és 44 százalékkal).17 A közszolgáltatási szektor növekedése nemcsak pénzügyi hatásaiban, hanem a központi kormányzati tevékenység fenntartásában, illetve továbbnövelésében okoz komoly gondot a Reagan-kormányzatnak. A közszolgáltatási szektor növekedése a neo konzervatív reagani politikai filozófia ellen ható objektív tényező, ami megmutatja, hogy Reaganék szinte lehetetlen feladatra vállalkoztak, amikor a szövetségi kormány tevékenységét nagymértékben vissza akarták szorítani. Ahol sikeresebbnek tűnik a neokonzervatív gazdaságpolitikai program, az az ipari szerkezetváltás végrehajtása. Ebben az esetben az elavult és/vagy veszteséges iparágak állami támogatásának megszüntetésével vagy jelentős csökkentésével, illetve a támogatás megnehezített feltételekhez kötésével (lásd például a Chrysler autógyár példáját) a kormány valóban fölgyorsította a szerkezetváltást, ugyanakkor ennek mellékhatásaként hozzájárult a munkanélküliség nagymértékű emelkedéséhez. A reagani első elnöki periódus félidejében, az infláció 5 százalék alá történő letörése után a legégetőbb gazdasági probléma a munkanélküliség volt. Az 1929-1933-as nagy válság óta a békeidők legnagyobb arányú munka- nélkülisége sújtotta az Egyesült Államokat; 1982-ben a keresőképes lakosság több mint 10 százaléka volt munka nélkül. A munkanélküliség azonban tipikusan strukturális és regionális volt. Elsősorban a városi és erősen iparosodott körzeteket, ágazatok szerint főleg az acél-, gumi- és gépkocsigyártást, szociális szempontból pedig a fizikai munkásokat (az ún. kékgallérosokat), a fiatalabbakat és az etnikai-faji kisebbségeket sújtotta. Az 1984-es választások idejére a munkanélkü*7
