Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Noam Chomsky - Jonathan Steele - John Gittings: Szuperhatalmak összeütközése. Az 1980-as évek új hidegháborúja
egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevételén alapuló világrend jöjjön létre. Jonathan Steele a Szovjetunió szerepét elemző tanulmányában az enyhülés kezdeteit szintén a Szovjetunió katonai paritásának kialakulásával kapcsolja össze. Megítélése szerint ezzel a Szovjetunió is egyetért. Ennek a megállapításnak az alátámasztására idéz Steele „A szovjet külpolitika története” című műből: ,,. . . egyike vagyunk a legnagyobb világhatalmaknak, amelyek részvétele nélkül egyetlen nemzetközi probléma sem oldható meg”. (61. 1.) Tény az is, hogy a Szovjetunió gyakorlatilag az enyhüléssel érte el először azt, hogy az Egyesült Államok elfogadja vele kapcsolatban a dialógus lehetőségét, a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokat. Az enyhülés nagy jelentőségű volt a status quo megerősítésében és abban, hogy a nagyhatalmak cselekvése beláthatóvá, kiszámíthatóvá vált. Mindez az állandóság és a stabilitás elemeit vitte a világ- politikába. A vezetők személyes találkozói, eszmecseréi minden bizonnyal arról győzték meg az azokon részt vevőket, hogy a másik oldalon állók sem törekednek ellenfeleik elpusztítására, hanem saját népük boldogulását tartják szem előtt. Az enyhülés értelmezésében kezdettől fogva meglévő eltérések egyik fő forrása a harmadik világ, pontosabban azok a térségek voltak, amelyeket az Egyesült Államok megkülönböztetett figyelemben részesített. A Szovjetunió arra törekedett, hogy világhatalmi szerepét e vonatkozásban elismerjék, míg az Egyesült Államok, úgy tűnt, az egyéb területeken adott „engedményekért” cserébe kizárólagosan kívánt dönteni arról, hogy e térség országaiban mi történjék. Ez a probléma ismételten felvetette az amerikai külpolitika irányítóinak szűklátókörűségét. Steele szerint az enyhülés politikája 1976- ban szenvedett törést, amikor is a választási kampány idején az enyhülés kérdésében született törékeny amerikai konszenzus felborult. Kissinger stratégiáját a jobboldali republikánusok és a demokraták egyaránt támadták. Szovjet értékelések szerint három csoport lépett fel az enyhülés ellen: a paritást el nem ismerők, akik az erő pozíciójából akartak tárgyalni; a Kínával való stratégiai szövetséget létrehozni akarók; valamint a szovjet bel- ügyekbe beavatkozni szándékozók, akik az enyhülést a disszidensek és a kivándorolni akarók problémájával akarták összekapcsolni. A Carter-kormányzat hivatalba lépése tovább élezte a helyzetet. Az emberi jogok kampányának éle is a Szovjetunió ellen irányult. A robotrepülőgépekről és a B—1 bombázóról hozott döntés olaj volt a tűzre. Mindezt tetézve még diplomáciailag is megalázták a Szovjetuniót azzal, hogy négy nappal aláírása után gyakorlatilag visszavonták a közel-keleti rendezésre vonatkozó szovjetamerikai megállapodást. A kínai-amerikai kapcsolatok felélénkülése, a gyorshadtest felállítása, a NATO kettős határozata mind-mind egy-egy szöget jelentett az enyhülés koporsójába, amelyet igy már a SALT-1I szerződés aláírása sem tudott feltámasztani. Steele végzetes lépésnek tartja a Szovjetunió részéről az afganisztáni segítségnyújtást. Megállapításához ugyanekkor idézi az is mert szovjet publicistát, A lekszandr Bovint, aki az Izvesztyijában írt cikkében „népszerűtlen, de szükségszerű döntésekről” beszél, „melyeket a különleges körülmények tettek szükségessé”. (73. 1.) Való igaz, hogy az enyhülés helyzete 1979 karácsonya után rohamosan hanyatlott. Ám Steele véleménye szerint a Szovjetunió nem akarta eltemetni az enyhülést. „Az orosz válasz az amerikai hozzáállásban bekövetkezett változásra figyelemremél- tóan konzisztens volt. Brezsnyev és két utóda, Andropov és Csernyenko továbbra is ragaszkodtak az enyhüléshez”. (75. 1.) Sajnos az Egyesült Államok vezetése ragaszkodott az erő pozíciójából való tárgyaláshoz. A fejezet végén a szerző óva inti olvasóit attól, hogy a mai szovjet vezetést szűklátókörűnek vagy hozzá nem értőnek tartsák. Steele véleménye szerint a jelenlegi vezetők tanácsadói szinte kivétel nélkül művelt, világot látott, tapasztalt emberek. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a Szovjetunió megértésére való törekvéshez nélkülözhetetlen a történeti háttér alapos ismerete. E nélkül nehezen válnak érthetővé a mai cselekedetek meghatározói, a kitűzött célok. „Egyik oldal sem nyerhet meg egy nukleáris háborút vagy akár egy nukleáris fegyverkezési versenyt. Ezt legalább az oroszok tudják. Ok az enyhülés elkötelezettjei maradnak.” (86. 1.) John Gittings tanulmányának címe: Kína - egy félig-szuperhatalom. Önmagában az a tény hogy a kötetben ez a tanulmány is helyet kapott, semmiképpen sem hízelgő Kínára nézve, hiszen jól tudjuk, hogy a „szuperhatalmak” kategória szülőföldje Kína. Az általuk 153
