Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Noam Chomsky - Jonathan Steele - John Gittings: Szuperhatalmak összeütközése. Az 1980-as évek új hidegháborúja

politika kölcsönös egymásra hatása. A második világháború óta eltelt időben, véleménye szerint, az Egyesült Államokban az intézményeket alapvetően érintő változás nem történt. Ebből adódik a feltételezés: a fő célkitűzések sem változtak. Vannak azonban módosulások, melyek adódhatnak személyi változásokból, taktikai manőverekből vagy abból, hogy a célok elérését másként képzelik el. A világban természetesen olyan objektív változások is történtek 1945 óta, amelyek következtében módosulások mentek végbe az amerikai külpolitikában.

„A hidegháború egy nagymértékben funkcionális rendszer, mellyel a szuperhatalmak ellenőrzik területeiket. . . Ugyanakkor nagyon bizonytalan rendszer, amely bármikor felrobbanhat, de a tervezők mindkét oldalon hajlandóak elfogadni ezt a kockázatot, cserébe a rendszer azon előnyéért, hogy ellenőrizhetik megfelelő birtokaikat.” (30. 1.)

Tehát hidegháború mindig volt és mindig lesz? Chomskynak ez az érvelése aligha fogadható el fenntartások nélkül. Hiszen ez a nézetrendszer teljes mértékben figyelmen kivül hagyja a közvélemény szerepét, befolyását a nagypolitikára. A hidegháború sorsszerűségének, elkerülhetetlenségének tétele csak akkor volna igaz, ha ez összhangban lenne az egyes népek érdekeivel, ami nyilvánvalóan nem áll fenn.

Chomsky azt követő gondolatai már inkább elfogadhatók számunkra is. Arról ír, hogy a világméretű amerikai hegemónia, mely a második világháborút követően jött létre, a hatvanas évek végére szinte elenyészett. A Szovjetunió ereje hallatlanul megnőtt, nem lehetett figyelmen kívül hagyni mint világpolitikai tényezőt. És ekkor, de csakis ekkor: „Az Egyesült Államok elfogadta azt, ami alapjában véve mindvégig az orosz politika volt - az enyhülést, mint a közös irányítás világ- rendszerét, az oroszokkal mint fiatalabb partnerekkel.” (35. 1.)

A fejlett tőkés országok is riválissá léptek elő korábbi pártfogolt szerepükből. A harmadik világgal fenntartott gazdasági és politikai kapcsolatok azzal fenyegettek, hogy kiszorítják onnan az Egyesült Államokat. Időközben az amerikai kormányzat tekintélye saját hazájában példátlan méretű csorbát szenvedett. A vietnami háború hatalmas méretű belső elégedetlenséghez vezetett.

Az enyhülést azonban már születése pillanatában halálos veszélyek fenyegették. Az

amerikai kormányzat valójában még nem volt hajlandó egyenrangú partnernek tekinteni a Szovjetuniót. Chomsky itt hivatkozik a híres 1947-es George Kennan-cikk (Mr. X) 1981-es megfelelőjére, melynek írója R. Tucker volt, és amely a Foreign Affairs 1980/81 téli számában jelent meg. Véleménye szerint ez a cikk egyértelműen jelezte az amerikai külpolitika eltolódását „a kereskedőktől” „a poroszok” stílusa felé. (Kereskedőknek nevezi azokat, akik a Kissinger-féle irányvonalat képviselve kompromisszumok útján politizálnak, míg a poroszok az erő pozíciójából hajlandók csak tárgyalni. A poroszok legismertebb képviselője Brzezinski.) Részletesen taglalja a „kereskedők” és a „poroszok” irányváltásának fejleményeit, azt a folyamatot, amely során új vonal vált uralkodóvá az amerikai külpolitikában. Érdekes párhuzamot von a Carter-féle emberi jogok kampány és az indokínai vérengzések, a különböző népelnyomó rendszereknek nyújtott támogatás között. Konkrét példákon át mutatja be, hogy a korlátlan sajtó- szabadság az Egyesült Államok felelősségét firtató ügyekben nem mindig létezik, annál nagyobb azonban akkor, ha ennek révén a Szovjetunió és a szocialista világrendszer támadható. Álláspontja ezekben a kérdésekben szinte teljesen egybeesik a szocialista országok meggyőződésével. A jelenlegi helyzet fő veszélyét a nukleáris háború lehetőségének eddig soha nem tapasztalt mértékű növekedésében látja. A technika fejlődésével a növekvő sebezhetőség elvezethet a figyelmeztető csapás doktrínájához. Az űrháborús elképzelések, amelyek az űrfegyverkezés korlátozását célzó szovjet javaslatokra való pozitív reagálással volnának csak eltemethetők, a fegyverkezési verseny minőségileg új szakaszát jelentik. Emellett a harmadik világ háborús tűzfészkei is eszkalációval fenyegetnek. A Közel- Kelet és egy sor más térség könnyen válhat szuperhatalmi konfrontáció színterévé, amely gyorsan és sajnos nagyon könnyen terebélyesedve újabb világháborút indíthat el.

Chomsky nem ad ugyan receptet a mai bonyolult helyzet megoldására, nem javasol csodaszereket, amelyek egycsapásra visszahozzák az enyhülést, és a tartós világbéke állandósításához vezetnek. Álláspontja mégis kitűnik mondandójából: az Egyesült Államoknak végre el kell fogadnia azt a tényt, hogy megszűnt a világ feletti hegemóniája. Egyenrangú partnerként kell kezelnie a Szovjetuniót, és vele közösen kell törekednie arra, hogy egy új, nem az erőn és a fenyegetésen, hanem az