Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Noam Chomsky - Jonathan Steele - John Gittings: Szuperhatalmak összeütközése. Az 1980-as évek új hidegháborúja

NOAM CHOMSKY-JONATHAN STEELE-JOHN GITTINGS:

Szuperhatalmak összeütközése:

Az 1980-as évek új hidegháborúja

(Superpowers in Collision. The New Cold War of the 1980s) Pelican Books, 1984. 139 1.

Három ismert szerző egy-egy tanulmányát foglalta közös kötetbe a Penguin Kiadó. Noam Chomsky, a Massachusetts Institute of Technology világhírű filozófusa az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájának kontinuitását és változásait tekinti át; Jonathan Steele, a kelet-nyugati kapcsolatok elismert szakértője „Mi történt az enyhüléssel?” című írásában a válaszadásnál a Szovjetunió szerepére koncentrál; míg John Gittings, aki jelenleg a Guardian távol-keleti szakértője, Kínáról ír.

A könyv valójában egy 1981-ben Londonban „A szuperhatalmak és a hidegháború” címen tartott szeminárium folytatásának tekinthető. A három tanulmány a szerzők ott tartott előadásai nyomán készült, figyelembe véve természetesen a világban azóta történteket is.

„Az 1980-as évek közepén a világ a keletnyugati kapcsolatok olyan fagyos állapotában él, mint még soha az elmúlt több mint 20 évben. Ahogyan a hidegháború globális méreteket ölt, a helyi konfliktusokat minden földrészen komplikálja egy vagy több szuper- hatalom beavatkozása” (9. 1.) - írja John Gittings a kötet előszavában. Áttekinti a fontosabb eseményeket, melyek elvezettek az „enyhülés évtizedétől” a „veszélyes évtizedbe”.

A mai nyugat-európai békemozgalmakkal kapcsolatban megjegyzi, hogy: ,,. . . a tiltakozás nem lesz hatékony, hacsak nem támasztják alá az 1980-as évek válságához vezető szuperhatalmi konfliktus komoly politikai elemzésével”. (10. 1.)

Gittings véleménye szerint a nyolcvanas évek új hidegháborúja sokkal veszélyesebb az előzőnél, amelyet a világ az ötvenes években volt kénytelen átélni. Ez azért is figyelemreméltó, mert az emberek nagy része a mai helyzetet kedvezőbbnek látja, abból kiindulva, hogy továbbra is fennállnak a sokoldalú kapcsolatok a két világrendszer képviselői között, és ma már az egyszerű állampolgárok sincsenek hermetikusan elzárva egymástól. Nem problémamentesen, de folyik az információk, az eszmék szabad áramlása, az egymás országaiba való utazás.

Noha mindezek jelentőségét Gittings sem tagadja, véleménye mégis az, hogy veszélyesebb korban élünk, mint három évtizeddel ezelőtt. Ennek fő okát a nukleáris fegyverek felhalmozásában, újabb generációk megjelenésében látja, majd így folytatja: „Ez nem azért veszélyes, mert a Szovjetunió jellemzően agresszívabb, mint az Egyesült Államok, hanem azért, mert az amerikai vezetők nem hajlandók elfogadni a Szovjetuniónak a két szuperhatalom közti paritásra való törekvését.” (10. 1.)

Ugyanilyen fontosnak tartja Kína jelentős tényezővé válását a kelet-nyugati kapcsolatokban. Ez a körülmény tette katasztrofálissá a hetvenes évek elején már amúgy is törékeny amerikai-szovjet viszonyt. Ennek oka az volt, hogy a szuperhatalmi fenyegetésre Kína csak egy módon volt képes válaszolni: megpróbálta kijátszani egyiket a másik ellen. Mindezek mellett -legalábbis a szerzők szerint - logikus a hidegháborúk időnkénti kialakulása. „A hidegháború nemcsak a hatalomért folyó versengés, hanem egy olyan mechanizmus, melyen keresztül mindegyik fél ellenőrzés alatt tartja partnereit és szövetségeseit saját impériumában.” (11. 1.)

Mindezek célja pedig nem más, mint a szuperhatalmak saját nemzetbiztonságának fenntartása, erősítése. A szerzők véleménye szerint jogos igény. Nagy-Britannia szemszögéből ebben az összefüggésben vizsgálva a kérdést, nem tartják megfelelőnek azt a helyzetet, amelyben Nagy-Britannia nemzetbiztonsági érdekei elsikkadnak, a brit biztonságpolitika az Egyesült Államok kiszolgálójává válik. A kötet deklarált célja azonban kevéssé valósul meg, Nagy-Britannia szempontjai helyett inkább az Egyesült Államok bírálata és a Szovjetunió cselekedeteit mozgató tényezők feltárásának igénye dominál.

Ez a gondolatmenet egyébként tükrözi a mai nyugat-európai békemozgalmak alaptételeit: nem akarunk célponttá válni, nem akarjuk életünk árán is megvédeni az Egyesült Államokat, nem akarunk meghalni a kommunizmus feltartóztatásáért, különösen akkor nem, amikor agresszív szándékok hiányában nincs is mit feltartóztatni.

Noam Chomsky esszéje négy tényezőt vizsgál a második világháború utáni amerikai külpolitikában: a Szovjetunióval kialakított kapcsolatokat, a fejlett tőkés országokkal létrejött kapcsolatrendszert, a harmadik világ országaival folytatott viszonyt és végül azt, hogyan jelenik meg az amerikai bel- és kül