Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Hajdók Lajos: Anatolij Pavlovics Butenko: A szocializmus mint világrendszer
A szocialista országok kölcsönös kapcsolatainak elveiről szólva Butenko megállapítja: „Csupán a nemzeti függetlenség, a szuverenitás, a területi integritás tiszteletben tartása, a be nem avatkozás, a kölcsönös előnyök elveinek betartása még távolról sem tanúskodik arról, hogy valamely szocialista ország a szocialista internacionalizmus elvét követi, és valóban internacionalista külpolitikát folytat.” (195. 1.) A szerző a következőképpen határozza meg a szocialista internacionalizmus fogalmát: „A szocialista internacionalizmus ... - szolidaritási akciók a szocializmus érdekében, együttműködés, kölcsönös segítségnyújtás és térítés- mentes támogatás, a szocializmus vívmányainak közös védelme - azokat a követelményeket, normákat jeleníti meg, amelyeknek a betartása szavatolja a legkedvezőbb külső feltételeket az adott nemzetállami szervezet mint szocialista ország belső fejlődéséhez.” (198. 1.) A szerző megállapítja, hogy szigorúan be kell tartani minden olyan elvet, amely szabályozza a szocialista országok kölcsönös kapcsolatait. Aláhúzza, hogy a szocialista országok visszautasítják a „korlátozott szuverenitás” koncepcióját, hangsúlyozzák mind az általános demokratikus elvek, mind pedig a szocialista internacionalizmus jelentőségét. Butenko hangsúlyozza, hogy a gazdaságban a szocialista internacionalizmus csak akkor valósulhat meg, ha az egyes szocialista országok gazdasági fejlődésének érdekeit ösz- szehangolják a szocializmus fejlődésének általános érdekeivel. A szerző rámutat arra, hogy a proletár és a szocialista internacionalizmus szervesen ösz- szefüggő, de nem azonos kategóriák. Mindkettőnek saját története, objektív alapja, tartalma és szerkezete van. A két kategóriát azonban nem szabad elszakítani egymástól, vagy egymással szembeállítani (bár érdemben nem reagál a nemzetközi kommunista mozgalomban e kérdéskörről zajló vitára, illetve az internacionalista szolidaritás fogalmára). A hatalmon lévő kommunista pártok proletár internacionalizmusa szocialista internacionalizmus, amely az uralmon lévő munkásosztály és pártja világnézete és a szocialista országok államközi kapcsolatainak az elve. Ebből következik, hogy ,,. . . a proletár, a szocialista és a kommunista internacionalizmus három viszonylag önálló szakaszt jelent az egységes internacionalizmus fejlődésében, három olyan szakaszt, amelyeknek az általános közös kérdéseken kívül saját önálló problematikája és tartalma van”. (208. 1.) A könyv második, nagyobb részében a szerző a szocialista világrendszer történelmi szakaszait és fejlődésének távlatait elemzi. A szakaszolásban helyenként a politikai szempontok elfedik a történelmi elemzést, egészében véve azonban Butenko a marxista irodalomból ismert jellegzetes felfogást képviseli. Butenko szerint a szocialista világrendszer első szakasza a negyvenes évek elejétől a végéig tartott. Ebben a szakaszban a szocialista világrendszer országait mindenekelőtt kétoldalú szerződésekben és megállapodásokban testet öltő katonai-politikai kapcsolatok fűzték egymáshoz. A második szakasz a negyvenes évek végétől a hatvanas évek végéig tartott. Ennek során a szocialista országok katonai-politikai kapcsolatai társadalmi-gazdasági kapcsolatokkal egészültek ki, s egyre mélyült politikai és katonai együttműködésük. A Varsói Szerződés megkötésével (1955) a kétoldalú szövetséges! megállapodásokhoz a katonai-politikai együttműködés sokoldalú formái járultak. A harmadik, a jelenlegi szakasz a hetvenes évek elején kezdődött, és a gazdasági, politikai és katonai együttműködés további elmélyülése, a gazdasági integráció fejlődése jellemzi. A szocialista országok gazdasági integrációjával kapcsolatban a szerző hangsúlyozza, hogy az tudatosan irányított folyamat, az országok integrációjának fejlesztése ugyanis - ellentétben a termelőerők nemzetköziesedésé- vel - feltételezi a megfelelő állami döntéseket. A szocialista országok gazdasági integrációja csak politikai döntések segítségével valósulhat meg, mivel szuverén államok, független gazdaságok közötti kapcsolatokról van szó. A politikai döntéseket - egyebek között az integráció komplex programját - azonban hiba lenne összekeverni a politikai integrációval. Butenko vitába száll azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a társadalmi haladás mértékében integrációs formák jönnek létre az érdekek növekvő közössége és az olyan intézmények kibővítése alapján, amelyekben a résztvevő országok önként, a magukra vállalt feladatoknak megfelelően a kölcsönös kapcsolatok területén korlátozzák a saját szuverenitásukat, és átengedik a megbízott közös szervnek, megtartva önállóságukat az összes többi területen. Butenko azonban rámutat: bármilyen meggyőzőnek tűnhet is az ezt az T39
