Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Valki László: A defenzív védelem koncepciója
fél előrenyomulását ilyen módon nem tudná feltartóztatni, egy meghatározott ponton bevetné nukleáris fegyvereit is. Kezdetben csak kis hatótávolságú, tüzérségi rakétafegyvereket vetne be, ha azonban ezek elégtelennek bizonyulnának, sor kerülne a közép-hatótávolságú vagy akár az interkontinentális hadászati ballisztikus rakéták - tehát a teljes állomány - bevetésére is. A defenzív védelem eszméjének hívei szerint ez a doktrína azért nem alkalmas az elrettentésre, mert a Varsói Szerződés hagyományos fegyveres erői Európában fölényben vannak a NATO-erőkkel szemben. Azt állítják, hogy az általuk végrehajtott támadást a NATO a maga hagyományos erőivel nem lenne képes feltartóztatni, így nukleáris fegyvereinek használatára előbb vagy utóbb mindenképpen sor kerülne. Az első harcászati rakéták elindítása után azonban nyilván a Szovjetunió is bevetné saját rakétáit, amelyre a NATO feltehetően közép-hatótávolságú rakétákkal válaszolna. Ez esetben pedig a hasonló szovjet fegyverek bevetését követőn a hagyományos erők között kirobbant fegyveres összeütközés nagy valószínűséggel általános nukleáris háborúvá szélesedne. Egy ilyen konfliktusban a sűrűn lakott, óriási összefüggő ipari körzetekkel rendelkező Nyugat-Európa gyakorlatilag teljesen elpusztulna. Annak az elszántságnak a kinyilvánítása tehát, hogy a NATO, illetve az Egyesült Államok egy meghatározott ponton bevetné nukleáris fegyvereit, nem elrettentő hatású, mivel az Észak-atlanti Szövetség voltaképpen ön- gyilkossággal fenyegetőzne. A támadó tehát hideg racionalizmussal arra számíthatna, hogy hagyományos fegyveres erőkkel indított támadása sikerre vezethet, hiszen az ilyen fegyverek terén fölényben van, nukleáris ellencsapástól pedig reálisan nem kell tartania. A rugalmas reagálás egy másik szempontból is ellentmondásos doktrínának tekinthető - állítják bírálói. Végeredményben ugyanis abból a ki nem mondott feltételezésből indul ki, hogy egy nukleáris háborút Európára lehet korlátozni. Erre a doktrínának abból az előírásából következtetnek, hogy a NATO a hagyományos fegyveres erőkkel történő védekezés sikertelensége esetén nem vethetné be azonnal összes rendelkezésére álló nukleáris fegyvereit, hanem először csak kis vagy közép-hatótávolságú atomrakétáit. Ezt az előírást nyilván azzal a feltételezéssel fogalmazták meg, hogy az ellenfél majd - legfeljebb néhány „kisebb” atomcsapásváltás után - felhagy támadó hadműveleteivel. Más szóval, a doktrína megfogalmazói elképzelhetőnek tartják, hogy a konfliktus nem terjed át más kontinensekre, s így az Egyesült Államok területét sem érik pusztító atomcsapások. A dolog érdekessége abban van - folytatják a bírálók -, hogy ez a feltételezés lényegében meg is felel Reagan elnök 1981. októberi nevezetes nyilatkozatának, miszerint nem lehet kizárni egy korlátozott nukleáris háború lehetőségét Európában. A közvélemény felzúdulása után e nyilatkozatot hivatalos helyen cáfolták ugyan, a doktrína belső logikájának elemzése azonban arra mutat, hogy korántsem csupán véletlen elszólásról volt szó. Ez az értelmezés ugyanakkor ellentmond egy másik tételnek. Annak idején - mutatnak rá egyes szakértők - a Pershing-II rakéták telepítését az európaiak 100
