Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Valki László: A defenzív védelem koncepciója
számára azzal indokolták, hogy az ellenfél előtt demonstrálni kell Nyugat-Európa és az Egyesült Államok szövetségét, közelebbről azt, hogy egy Nyugat-Európa ellen intézett atomtámadás óhatatlanul maga után vonná az amerikai atomfegyverek bevetését, s így a két globális hatalom közötti totális atomháborút is. A két tétel közötti szemmel látható ellentmondásnak a forrása — állapítja meg Lüb- keimer - az amerikaiak és az európai NATO-partnerek érdekkülönbségeiben keresendő. Míg az Egyesült Államok abban lenne érdekelt, hogy egy esetleges háborús konfliktust európai keretek között tartson, addig Nyugat-Európa abban, hogy valószínűsíthetővé tegye a Varsói Szerződés számára az Egyesült Államok azonnali bekapcsolódását. A két célkitűzés egyszerre nyilvánvalóan megvalósíthatatlan. Konszolidált nemzetközi viszonyok között - folytatja Lübkeimer -, például az enyhülés időszakában, mikor a háború veszélyét senki sem érzi közvetlennek, a (nyugati) közvélemény jogos stratégiai célkitűzésként fogadja el a nukleáris elrettentést. Amikor azonban a konfliktusfeloldó diplomáciai, politikai módszerek eredménytelenek vagy nem eléggé hatékonyak - írja -, lényegesen növekszik a jelentőségük a háború kiküszöbölésére irányuló katonai lépéseknek, koncepcióknak. Amint a béke egyre kevésbé függ a politikai feltételektől, és biztosítéka egyre inkább a nukleáris fegyverek elrettentő hatása lesz, e fegyverekre előbb- utóbb nemcsak az ellenfél, hanem magának a szövetségnek a tagjai is veszélyesnek fogják tekinteni. Minél inkább a nukleáris fegyverekre kell támaszkodni a biztonság megőrzéséhez, annál kisebb lesz a nukleáris elrettentés hitelessége - állapítja meg.2 Mindebből az idézett szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a NATO katonai doktrínáján változtatni kell: olyan doktrínát kell kidolgozni, amely hitelt érdemlő módon védi az Észak-atlanti Szövetség államainak biztonságát. 2. Számos szakértő szerint az Egyesült Államokban nemrég közzétett ún. Air Land Battle-koncepció, valamint a NATO-ban elfogadott Rogers-terv igen offenzív harcászati-hadműveleti előírásokat foglal magában.3 Növelik a Varsói Szerződés országainak fenyegetettségi érzetét, és ilyen módon fokozzák a nemzetközi feszültséget. Ezeknek az előírásoknak a lényege abban foglalható össze, hogy a Varsói Szerződés feltételezett támadása esetén nem elegendő a támadó erőknek a határokon történő feltartóztatása, mert akkor a Nyugat voltaképpen a saját területén kénytelen megvívni védelmi háborúját. Ezért különböző hagyományos fegyveres erőkkel - elsősorban nem nukleáris robbanótöltetű, kis hatótávolságú, nagy találati pontosságú tüzérségi rakétafegyverekkel, valamint pilóta nélküli repülőgépekkel - a konfliktus legelején megsemmisítő csapásokat kell mérni az első támadó oszlopokon kívül a másodikra, a harmadikra stb. is. Arra kell törekedni, hogy elvágják a támadó utánpótlási vonalait. E célból - 50-400 kilométeres mélységben behatolva az ellenség területére - a repülőtereket, raktárakat, vasútvonalakat, hidakat, rádiólokátor-állomásokat, híradó-berendezéseket stb. is meg kell semmisíteni. 101