Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 3. szám - A NEMZETKÖZI VISZONYOKRÓL - Ágh Attila: Európa és a globális folyamatok
Államok kísérletet tett egy rugalmasabb politikára, Reagan elnök viszont visszatért a konfrontáció amerikai tradíciójához, az „ellenségteremtéshez”, amivel radi- kalizálja a forradalmakat, és erősíti Amerika-ellenességüket. Ezért az Egyesült Államok „a világ számos nemzete számára nemcsak a leggazdagabb, legerősebb, hanem igen gyakran a legfélelmetesebb és néha a legagresszívebb ország is”. A szerző által képviselt álláspont szerint a fejlődési utak és a politikai rezsimek sokfélesége a harmadik világban természetes, s valamennyiükkel szót kell érteni és kapcsolatot kell teremteni: „Tény, hogy a nemrég még alávetett és még mindig alulfejlett népek a legkülönbözőbb fejlődési utakat választották a felszabadulásuk után, egyesek közel állnak a kapitalizmushoz a piacgazdálkodást fejlesztve, másokat a szocialista gazdálkodás eszméje vezérel..., [de] az olyan politikának nincs semmi esélye a sikerre, amely a konzervatív rezsimek mindenáron való fenntartására irányul. Csak olyan politika lehet sikeres, amely tudatosan elfogadja a rezsimek sokféleségét, valamennyiükkel kapcsolatba lép, és nem akadályozza a társadalmi változásokat.”29 Nem akarjuk idealizálni Nyugat-Európa harmadik világgal szembeni politikáját, s bár a Lomé típusú egyezmények aszimmetrikus jellege és az „Eurafrika” politikája körül igen sok a vita, azzal Délen is egyetértenek, hogy ez a harmadik világ országai számára a fejlődés sokkal nagyobb lehetőségét nyitja meg, mint az amerikai politika, s ezért utat és átmenetet jelenthet a globális megoldásokhoz.30 A harmadik világ képviselői persze sokkal inkább rokonszenveznek - talán a frankofon afrikai országok kivételével - azzal, amit korábban szociáldemokrata modellnek neveztünk. A két modell közötti határ persze viszonylagos - Cheysson is többször hangsúlyozta a „globális kenynesianizmus” szükségességét -, inkább egy folytonosságról van szó, amely a francia katonai jelenléttől és beavatkozástól a skandináv típusú segélypolitikáig húzódik. Az érdemi különbségek mégis megragadhatók abban, hogy a „francia” modell inkább a „kis lépések politikája”, a szociáldemokrata pedig a „nagy ugrásé”, ugyanabban az irányban. Anélkül, hogy a jól ismert Brandt-jelentés és az egyéb „alternatív fejlő- dés”-koncepciók tárgyalásába belemennénk, szeretnénk hangsúlyozni ennek az irányzatnak az elvi jelentőségét a globalizáció problémáinak megoldásában. Szó szerint elvi jelentőségét, hiszen a Brandt-jelentés nem vált (és - egészében véve - előreláthatóan nem is válik) gyakorlati programmá, azonban mint a globalizáció folyamatának következetes elméleti összefoglalása valóban rendkívüli hatást gyakorolt a világközvéleményre a „globális tudat”, a „globális erkölcs” és a „globális felelősség” kialakulása irányában, ezért a globális kihívás igazi kiáltványának tekinthető.31 A szociáldemokrata megközelítést azonban helytelen lenne teljességgel elméletinek, sőt utópistának bélyegezni, hiszen több nyugat-európai országban a segélypolitikától a világpolitikai kérdésekben való konkrét állásfoglalásokig terjedő kormányprogramok alapjául szolgál. Az összprogramot az vékonyítja elméletivé, hogy Nyugat-Európa önmagában véve - még teljes egyetértés esetén 25
