Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Kiss J. László: A nyugatnémet pártpolitikai rendszer fejlődése a parlamenti választások tükrében
társadalmi konfliktusvonalak végleges megváltozását.21 Nagyobb történeti léptekkel egy három fokozatú fejlődés rajzolható fel, amelynek első szakaszában a tőkés társadalmat meghatározó konfliktusvonal mentén baloldali osztálypártok alakultak ki. A szociáldemokrácia azonban - köztük az SPD - a második világháború után letért az osztálypárt útjáról, néppárttá vált. Ezzel egyfelől a korábban szemben álló konzervatív és szociáldemokrata tábor között megnövekedett a választócsere lehetősége, másfelől tartós kormányzati hatalmával az SPD maga is rendszerfenntartó párttá vált. A zöldek és az alternatívok az SPD-t mint a rendszer szerves részét utasítják el, jóllehet a konfliktusok közvetlenül nem mindig a hagyományos osztálykonfliktus formájában jelentkeznek, sőt azokat átfedni látszanak. Mindemellett zavart okoz, hogy egyaránt „konzervatív” jelzővel illetik az atomerőművek vagy a betonút építése ellen tiltakozó zöldeket és alternatívokat meg azokat a tőkés vállalkozókat, akik ebből tetemes profitra tesznek szert. Az E. Epplertől származó megkülönböztetést alapul véve látni kell, hogy a természet és a béke megőrzését követelő, nemritkán technikaellenesnek tűnő zöldek „értékkonzervativizmusa” szemben áll a tőkés vállalkozóknak az egész rendszer fenntartását tükröző „struktúrakonzervativizmusával”. A jelzett folyamatok szoros összefüggésben vannak nemcsak az SPD, hanem a hozzá közel álló szakszervezetek (DGB) szerepének és befolyásának a csökkenésével, ami az NSZK-ban már a szociálliberális korszakban megkezdődött, jelentkezése azonban időben és térben messze túlnyúlik a nyugatnémet jelenség- világon. Egyfelől a hetvenes években a nagyarányú nyugati munkanélküliség olyan kompromisszumokat kényszerített ki, amelyek még a háború utáni időszak recessziós időszakaiban is elképzelhetetlenek voltak. Másfelől a konzervatív és kereszténydemokrata kormányok segédletével - különösen Angliában, az Egyesült Államokban és Olaszországban - megindult az elért bérmegállapodások visszafogása, a járulékos juttatások és szociális kedvezmények fokozatos csökkentése. A szociálliberális koalíciót közvetlenül szétrobbantó költségvetési vitában is lényegileg ezek az ellentétes érdekek jutottak kifejezésre. A szakszervezetek befolyását és alkupozícióját a tőkés vállalkozók érdekeit támogató kormánypolitika mellett tovább gyengítették az országon belüli tőkemozgási tendenciák is. Az Egyesült Államokban már mintegy két évtizede megfigyelhető, hogy növekvő számú iparvállalat vándorolt el a szakszervezetileg jelentős mértékben szervezett keleti, északkeleti régiókból, a konzervatív, a szak- szervezeti befolyást nélkülöző déli és nyugati területekre. Az NSZK-ban is hasonló tőkeelvándorlási folyamatok indultak meg az SPD és a szakszervezetek fellegvárainak számító északi, északnyugati országrészekről a CDU és a CSU által vezetett konzervatív tartományokba, Baden-Württembergbe és Bajorországba. Ez a folyamat a nyugatnémet gazdaság strukturális átalakulásával esik egybe. A gazdasági növekedést leginkább előrevivő műszaki csúcságazatok - a mikroelektronikai ipari forradalomnak a környezetre kevésbé káros, „nem kéményes” iparágai - növekvő mértékben az NSZK szakszervezetileg gyengén szervezett, al55
