Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)

1984 / 1. szám - Kiss J. László: A nyugatnémet pártpolitikai rendszer fejlődése a parlamenti választások tükrében

tálódtak, azaz olyan vákuum keletkezett, amelyet a hagyományos pártok nem tudtak kitölteni.17 Ezért kerültek előtérbe a politikai részvétel nem hagyományos formái.

A zöldek és az alternatívok megjelenését számos nyugatnémet elemzés az R. Inglehart által az „érett” nyugati ipari társadalmakban végbement „csendes forradalommal”, az ún. posztmaterialista értékek előtérbe kerülésével hozza kapcsolatba.18 Eszerint a fejlett tőkés társadalmakban az anyagi életszükségletek kielégítésére és a gazdasági növekedésre irányuló „osztályértékekkel” szemben a posztmateriális értékek (tiszta környezet, hatékonyabb demokratikus részvétel) váltak a politikai megosztottság új forrásává, és vezettek az „egytényezős” (single issue) polgárjogi mozgalmak elburjánzásához. A különböző posztmateriális értékek melletti elkötelezettség ugyanakkor olyan társadalmi „keresztnyomásokat” hozott létre, amelyek csökkentik a hagyomános pártok iránti lojalitás jelentőségét. S. M. Lipset alig leplezett ideologikus szándékkal végül arra a következtetésre jut, hogy az „új politika” megjelenése az osztálybázison alapuló nyugat-európai pártrendszer széteséséhez vezet, s ezzel tagadja az új típusú konfliktusok összefüggését a tőkés társadalom alapellentmondásaival. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az egyoldalú gazdasági növekedésre és az anyagi javak elosztására irányuló „konzervatív” baloldal mellett az „új politikát” képviselő „második baloldal” is megjelent.19

Számos nyugatnémet ideológus az SPD-n belüli környezetvédő-békemoz- galmi politikai erők megjelenését e fejlődés eredményének tekinti. Mások szerint az SPD mint az „ipari társadalom” pártja teljesítette történelmi hivatását, s egy meghatározó „új politika” képviseletére a párt többé nem alkalmas. Továbbá számosán hangsúlyozzák: az öko-mozgalomból párttá szerveződött zöldek élet- képessége az értékváltozás társadalmi-strukturális biztosítékaiban rejlik, nevezetesen a viszonylag stabil társadalmi környezetbe ágyazódó „posztmaterialista értelmiség” megjelenésében és a munkásság számarányának csökkenésében. Épp ezért megjelenésüket, egyoldalú ökológiai értékprioritásaikat nem lehet úgy értelmezni, mint átmeneti jellegük bizonyítékait.20

Mindazonáltal nem hiányoznak azok a vélemények sem, amelyek rámutatnak arra, hogy az „értékváltozást” hordozó, jórészt fiatal, nagy műveltségű és viszonylagos anyagi bőségben élő korcsoportok nem „antimaterialisták”, sőt a szociális kiadásoknak a „jóléti állam” leépítése jegyében végrehajtott csökkentése (s nem kevésbé a tartós munkanélküliség) miatt a „materiális” értékek korántsem tűntek el a fejlett tőkés országok értékrendjéből.

Az „értékváltozás” tézisével szemben sokan hangsúlyozzák, hogy az „új politika” vagy a „politikaellenes politika” az NSZK-ban a korábban konfesszio- nális megosztottságra, nem pedig a „posztmateriális értékekre” utal. J. Raschke azt hangsúlyozza, hogy nem annyira értékváltozással, mint az „elosztási paradigmának a tőkés társadalmak strukturális válságából levezethető változásával” van dolgunk, amely csupán átmeneti jelenség, s nem jelenti a hagyományos osztály54