Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Tabajdi Csaba: A szocialista országok közötti kulturális kapcsolatokról
mat kibontakozása, a szocialista országoknak a fejlett tőkés országokkal kialakított kulturális kapcsolatai a szocialista országok kulturális kivitelében bizonyos szelektivitást, némely esetben versenyt támasztottak. Ez a körülmény több esetben azt jelentette, hogy a szocialista országok egyes kulturális csúcsértékeiket (előadóművészeket, kiállításokat) elsősorban a tőkés országokban mutatták be. A szocialista közösség kulturális összetartó ereje szempontjából lényeges, hogy - a színvonalból engedményeket nem téve - az egyes országok a legkiemelkedőbb kulturális értékeikkel képviseltessék magukat továbbra is a szocialista közösség más országaiban. Az elmúlt évtizedekben beigazolódott, hogy a magas színvonal, a nívós esztétikai érték nagyobb politikai haszonnal jár, mint a közvetlenül politizáló, de alacsonyabb művészi színvonalú alkotás. A szocialista országok kulturális együttműködésének egyik fontos kérdése az állami centralizáltság és az intézmények önállóságának viszonya, a spontaneitás és a szabályozottság elemeinek összhangja. A szocializmus felülről lefelé épülő intézményi struktúráinak elemzése során kimutattuk a kultúra irányítása és a kulturális külkapcsolatok állami túlszabályozottságának a veszélyeit. A szocialista országoknak a nemzetközi kulturális kapcsolatokat irányító apparátusa túlzottan centralizált, ma még nincs kellő tere, jogköre a spontán megnyilatkozásoknak. Különösen a kultúra terén foghatja vissza a fejlődést az adminisztratív túlszabályozás, a merev bürokrácia. Az együttműködő kulturális intézmények cselekvési terének bővítésével, a spontaneitás elemeinek tágabb biztosításával oldható fel a jövőben a mostani együttműködés számos problémája. Ezáltal érhető el a közös alkotómunka, a személyi kapcsolatok, a kulturális turizmus dinamikusabb fejlődése, s így az erősebb kölcsönhatás, kölcsönös gazdagodás is. Ez a spontaneitás nem jelenthet széthúzást, az erőforrások szétforgácsolását, a partikuláris célok össznemzetiként való feltüntetését, hanem egy elvi, irányadó, koordináló, részérdekeket integráló központi szabályozottság keretében működő nagyobb önállóságról, spontaneitásról van szó. A kultúra immanens jellemzőiből fakad, hogy kölcsönösen jelentős az alkotók személyes kapcsolatépítése a kulturális együttműködés fejlesztése érdekében. Ez megtermékenyítő módon azonban csak a spontán kezdeményezések és a központi irányítás rugalmasabb összekapcsolásával érhető el. A túlszabályozásnak vannak olyan következményei, hogy napjainkban egy-egy külföldi vendégművész szerepeltetése szinte áthághatatlan formalitásokba ütközik. Nyugat-Európában ezek a vendégszereplések gördülékenyebben, egyszerűbben történnek. Holott a közös alkotómunka a leghatékonyabb forma a kultúrák kölcsönös gazdagítására, a valóságos kölcsönhatásra. A központi irányításnak kellene olyan kereteket, irányelveket, preferenciákat adni, amelyek meghatározott irányba ösztönöznék az alkotóműhelyeket és az alkotókat. Az orientálásban azt kellene világossá tenni, hogy milyen témákat, kapcsolati formákat stb. támogat a központi akarat. A szocialista országok kulturális együttműködésének továbbfejlesztéséhez, a hatékonyság növeléséhez a tartalmi fejlesztés felsorolt követelményei elsődleges 20
