Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Borsi Emil: Főbb tendenciák a szocialista közösség államai közötti kapcsolatokban a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján
kommunista pártjainak hibás viszonya az objektív valósághoz, a marxizmus-le- ninizmus elveitől való eltérés, a nemzeti és a nemzetközi érdekek dialektikus egységének, összehangolt érvényesítésének megsértése, az internacionalizmus elvétől való eltérés, a nacionalista torzulás stb. A kettős tendenciát fékező tényezők nemcsak az önálló szocialista állami keretek közötti belső fejlődésben idéznek elő ellentmondásokat, hanem a szocialista államok közötti kapcsolatokban, de szélesebb értelemben a nemzetközi politikában is. A szocialista országok kommunista pártjainak és kormányainak politikájában a kettős tendencia érvényesítése során nemcsak a kedvező és alapvetően meghatározó tényezőket kell figyelembe venni, hanem a fékező, ellenható körülményeket is. El kell kerülni a fékező szubjektív tényezők kialakulását, hatását. Az objektíveket pedig ellensúlyozni kell. A szocialista államközi kapcsolatokra vonatkozó - különösen az utóbbi két évtizedben megfogalmazott - politikai, gyakorlati és elméleti álláspontokat figyelembe véve, felvetődik az a kérdés is, hogy milyen a viszony a két alapvető tendencia között, és ennek megfelelően milyen a kapcsolat az együttműködés két alapvető formája, a kétoldalú és a kollektív között. A szocialista közösség kommunista pártjainak és kormányainak szocialista nemzeti és internacionális politikájában egyenrangúan, dialektikus egységben jut kifejezésre az objektíve ható kettős tendencia. Mind a kettő egyidejűleg erősödik. A hetvenes években, különösen annak első felében, a szocialista országok egymás közti kapcsolataiban és a külpolitikában az internacionalizálódás folyamatának előrehaladása mellett a nemzeti tényezők szerepe is fontossá vált. Az évtized második felétől, a bonyolultabb körülmények hatására, a nemzeti tényezők továbbra is érvényesülő és növekvő szerepe mellett mind nagyobb mértékben kerülnek előtérbe az internacionalizálódás követelményei. Az objektív folyamatok elemzése megerősíti, hogy egyik tendenciát sem szabad lebecsülni, elhanyagolni a politikában. Egyidejűleg kell támaszkodni rájuk. Mindebből következik, hogy nem lehet alárendeltségi viszony a kétoldalú és a kollektív államközi formák között. Mindkettőnek egyidejűleg megvan a maga szerepe és jelentősége. Világosan mutatja ezt napjainkban például a KGST-ben és a Varsói Szerződésben a közösen kialakított álláspontok, elhatározások önálló állami keretek közötti végrehajtása és a hozzá szükséges feltételek kétoldalú állam kapcsolatokon keresztül történő biztosítása. De hasonló folyamat érvényesül a külpolitikában vagy a katonai együttműködésben is. Mind a szocializmus önálló állami keretek közötti fejlődésének, mind a szocialista világ erősödésének és a világforradalmi folyamatra, valamint a nemzetközi politikára gyakorolt hatásuk növelésének feltétlen követelménye a kétoldalú és a kollektív kapcsolatok hatékony és egyidejű felhasználása, fejlesztése. A nemzetközi osztályharc megvívásának alapvető feltétele - a kétoldalú szocialista államközi kapcsolatok mellett - a kollektív együttműködési formák hatékony működtetése. A szocialista közösség két- és több oldalú kapcsolataiban kibontakozott folyamatokat elemezve megállapítható, hogy a fő irányzat az együttműködés mélyülése 6
