Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Bede Rita: Afrikai egység - illúziók nélkül
go, Ghana és Felső-Volta, Kamerun és Nigéria, Niger és Dahomey, Malawi és Tanzánia, valamint Szomália, Etiópia és Kenya között zajlottak. A határkonfliktusok nem szűntek meg a függetlenné válást követően. Az afrikai egység egész történetén végigvonuló határviták és területi igények még ma is újabb és újabb ellenségeskedéseket robbantanak ki. Igen ritka a nacionalista és expanzív törekvések fölé emelkedő, közös megegyezéssel záruló határkiigazítási kísérlet Afrikában.16 Az etnikai ellentétek az afrikai egység szempontjából és az afrikai államok nemzeti integritására nézve ma is rendkívüli veszélyeket rejtenek magukban. A trópusi Afrika államai etnikailag rendkívül heterogének. (Zairében például 254 etnikai csoport létezik, Nigériában kb. 200, Tanzániában 120.) Az etnikai ellentétek részben történelmi és politikai jellegűek, másrészt vallási, faji, kasztelőítéleteket is tartalmaznak. Noha valamennyi afrikai ország alkotmánya17 törvénytelennek nyilvánította az ilyen ellentétek szítását, állandó konfliktusforrásként tartósan fennmaradtak. A határkérdések konfliktusérzékenységét is figyelembe véve az etnikai ellentétek nemegyszer váltak az afrikai viszályok forrásává. E konfliktusok többsége nem marad helyi szintű, hanem összafrikai problémává duzzad, sőt a külső beavatkozások következtében nem egy esetben nemzetközivé válik. Az afrikai egységmozgalmat megosztó, kontinensen belüli konfliktusok egy része a tagországok belső fejlődésének ellentmondásaival, politikai rendszereinek különféle belső torzulásaival függ össze. Afrikában igen sokféle politikai rendszer létezik, a szocialista orientáción kívül megtalálhatók a nyugati demokrácia számos formáját utánzó rendszerek és a szélsőségesen önkényuralmi rezsi- mek is. A modern afrikai politikai rendszerek gyengeségének egyik kétségtelen oka, hogy a független fejlődés második évtizedében sem sikerült megszüntetni a nagyrészt Európából örökölt „intézmények” és az afrikai tömegek reális törekvései közötti diszharmóniát. Nehéz egyidejűleg megfelelni a hagyomány és a modernizmus igényeinek, és egy általánosan elfogadható konszenzust kialakítani. Megosztó hatású, hogy különböző típusú gyarmati rendszerek Afrikán belül eltérő „politikai hagyományokat” teremtettek, s ezek még ma is erőteljesen hatnak a mai afrikai államok politikai struktúrájára. Az afrikai problémák és ellentétek súlya, megoldásuk kilátástalansága nem egy elemzőt „a régi jó gyarmati idők” iránti nosztalgiára csábít,18 vagy a kispolgári radikalizmus felé hajt. A politikai struktúra labilitásával függ össze az állam szerepének sajátos értelmezése Afrikában. Mivel az államhatalomnak e földrészen még nem teremtődött meg a szilárd osztálybázisa, és a gazdasági alapok sem fejlődtek ki megfelelően, az állam legalábbis látszólag egyfajta „társadalom feletti” szerep betöltésére törekszik; egyfelől az egész társadalmat akarja ellenőrizni, másfelől viszont az etatizmus sajátos válfaját hozza létre. Esetenként például egyfajta „pártállam” jön létre, mint Guinea esetében, ahol 1978-ban az állami és a pártapparátus összeolvadását a kongresszus hivatalosan is kimondta. 72