Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Bede Rita: Afrikai egység - illúziók nélkül
harc jegyében lép fel. Mitterrand elnök hivatalba lépésének napján az Elysée- palotában mondott beszédében leszögezte: „Franciaországnak nyomatékosan meg kell mondania, hogy nem lehetséges valódi világközösség mindaddig, amíg Földünk kétharmada az éhségért és a megvetésért adja cserébe embereit és javait.”13 A francia-afrikai csúcsértekezletek sora és Mitterrand elnök afrikai körútjai egyaránt jelzik a franciák határozott törekvését a kapcsolatok szorosabbra fűzésére. Franciaország nem egyszerűen „privilegizált” kapcsolatait kívánja megtartani, hanem mind terjedelmében, mind tartalmában tovább akarja fejleszteni azokat. A frankofon afrikai országokkal kialakított jó kapcsolatainak megőrzésén túl, Franciaország együttműködési készségét fejezte ki az afrikai arab országoknak, a frankövezeten kívülieknek is. Kinyilvánította készségét az együttműködésre a „Franciaországnál is »szocialistább« afrikai országokkal”. E kapcsolatok tartalmát tekintve Franciaország képviselői hangsúlyozzák, hogy az afrikai országokkal „partneri” és „kooperációs” kapcsolatokra törekszenek. 1982 júniusában Niamey-ben mondott beszédében F. Mitterrand hangsúlyozta: „... Önök azt akarják, hogy Afrika ne kerüljön a külső rivalizálások és ellentétek hálójába - mi is ezt akarjuk. Ez az, amiben Franciaország minden kétséget kizáróan támogatni fogja az afrikai erőfeszítéseket.”14 Afrikának valóban komoly erőfeszítésekre van szüksége a függőség felszámolásához és az idegen befolyás megszüntetéséhez, de ehhez az antiimperialista egység következetes gyakorlati megvalósítása szükséges. Afrikában a hadsereg, illetve annak egyes csoportjai, a többi kontinenssel összehasonlítva, jóval nagyobb szerepet játszanak az egyes államok kormányzásában. Katonai kormány van hatalmon, illetve jelentős a katonai befolyás olyan országokban, mint Nigéria, Ghana, Mali, Niger, Etiópia, Szomália, Felső- Volta, a Kongói Népköztársaság, Zaire, Szudán, Togo, Benin, Burundi. A hadseregnek eredeti funkciójától eltérő - hovatovább szokványos - szerepe az afrikai országok belső viszonyainak kiegyensúlyozatlanságával, társadalmi erőinek képlékenységével vagy anarchikus állapotával, fejletlenségével van összefüggésben. A határok kérdése az afrikai konfliktusok egyik visszatérő problémája. Ismertek a kontinensen a határok kialakításának történelmi körülményei. A régi problémák ma is változatlanul fennállnak. Ez a kérdés egyik oldala. A másik: az afrikai államok stabilitásigénye, az a törekvésük, hogy a határok újrarendezésének jelszavával ne veszélyeztessék biztonságukat. A határok kérdésében az AESZ 1963 májusában Addis Abebában elfogadott dokumentuma igyekezett egyértelmű álláspontot megfogalmazni, majd 1964. június 21-én az AESZ állam- és kormányfői értekezletén határozatot fogadtak el az afrikai határok sérthetetlenségéről és a területi integritásról.15 Ennek ellenére az 1960-as években számos határkonfliktusra került sor Afrikában. A legjelentősebbek: Algéria és Marokkó, Algéria és Tunisz, Ghana és To71
