Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - Kiss J. László: A katonai erők összehasonlításának néhány módszertani nehézsége

anyag, raktározhatóságuk, továbbá irányítási, vezérlési és stabilizációs módszereik. A harcászati, valamint az azt támogató funkcióval rendelkező rendszerek tekintetében a szükséges műszerparknak és a kiszolgáló személyzet nagyságának és összetételének, valamint a sebezhetőség szempontjából a reakcióidőnek és mozgási képességnek lényeges szerepe van. Figyelembe veendők a teljes katonai komplexumot vagy biztonságpolitikai vonatkozási kereteket érintő szempontok, így a fegyverszabványosítás foka az adott szövetségi rendszerben, a modern haditechnika integrálhatósága az adott társadalom fejlettségének feltételei között, a katonák kiképzési szintje, továbbá a szövetséges partnerek megbízhatósága.

Már az eddigiekből is lemérhető, mennyire nehéz súlyozni a mennyiségi és minőségi paramétereket. A felsorolt tényezők közül számos önmagában nem, hanem csak másokkal összefüggésben mérlegelhető, értékelhető reálisan. A szokványos számszerű kereteket minőségi szempontokkal kibővítő, módosított erőösszehasonlításnak további gyengéje, hogy túlzottan statikus jellegű. Azok az elemzések és összehasonlítások, melyek az opciók és képességek egyenértékűségére vonatkoznak, nem az absztrakt, számszerű, hanem a „komoly eset” katonai logikáját követik, s ilyen értelemben jelentős mértékben a háborúról alkotott képtől vagy az egyes konkrét forgatókönyvektől függnek. Ugyanakkor a háborús képek vagy szcenáriók kombinációinak száma rendkívül nagy lehet, s így egy átfogó elemzés esélyét számottevően csökkentik. Még akkor is, ha minden felhasznált adat helyes, és az elvégzett elemzés érvényessége elfogadott lenne, a fegyverrendszerek multifunkcionalitása és duális képessége következtében egy-egy forgatókönyvnek megfelelően erősen különböznének. Ezenfelül a forgatókönyv alapját képező premisszák sem lehetnek mentesek a szerző lehetséges prekoncepciójától, elkerülhetetlen szubjektivitásától. Azonban még e szubjektív eredmények is a legtöbbször közelebb állnak a valósághoz, mint a pusztán mennyiségi számításokon alapulók.

Az összehasonlítások forgatókönyv-meghatározottságának, az értékeléseknek és a premisszáknak a szubjektivitása nem, vagy csak alig kerülhető el. Jellemző, hogy a nyugati szerzők forgatókönyveikben előszeretettel idézik fel a VSZ meglepetésszerű támadásának képét.19 Az ilyen célzatos hipotézis esetében már eleve más fegyverkategóriák és kritériumok válnak meghatározóvá. A támadást a határhoz viszonylag közel állomásoztatott egységek hajtják végre, előzetes felvonulás vagy a belső területekről áthelyezett erősítés nélkül. Ilyen esetekben a képességek és opciók egyenértékűsége szempontjából olyan tényezők válnak rendkívül jelentőssé, mint a riasztórendszer, a fegyverek „túlélési képessége”, az elhárítási képesség gyorsasága, a mozgósítási képesség stb. A „legrosszabb eset” ilyen katonai forgatókönyve a VSZ-nek eleve támadó szándékot tulajdonít. Ez a kiindulásként szolgáló, negatívan értékelő megközelítés alkalmas arra, hogy mindenképpen a „védelmi réseket” és az „ellenség” rendkívüli képességeit mutassa be, s a „fenyegetettség” és az „egyensúlyhiány” ideológiájához szolgáltasson alapot. Ily módon a fölény megszerzésére irányuló fegyverkezést az egyensúly hely51