Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
keljék a giscard-i periódus végére kialakult biztonságpolitikai helyzetet. Az ún. mérlegbizottság 1982-es jelentése a francia fegyveres erők állapotát nem tartotta kielégítőnek. Különösen a nukleáris és hagyományos fegyverzet fejlesztése közötti aránytalanságokat kifogásolta, valamint azokat a lemaradásokat, amelyek az utánpótlás és a katonai infrastruktúra terén voltak tapasztalhatók.33 Az 1983-as évre elfogadott költségvetés katonai fejezetei Fabius költségvetési miniszter jóvoltából nem nagyon nyerhették meg Hernu hadügyminiszter tetszését: az 1982- höz viszonyított növekedés csak 10 százalékos. A takarékosság kapcsán azonnal megindult a jobboldal politikai ellentámadása, amint azt Delonay tábornoknak, a szárazföldi erők főparancsnokának lemondása körüli viták jelezték, közvetlenül az 1983 tavaszi községtanácsi választások előtt. Összességében tehát az látható, hogy a baloldali francia kormány egyfelől folytatja az előző kormányok biztonságpolitikáját, másrészt pedig sajátos módon nyitott a NATO irányába is. Franciaország és a fejlődő országok Ha a változás vagy folytonosság szempontjából vizsgáljuk az új szocialista kormányzat külpolitikáját, a kontinuitás mozzanata - a már tárgyalt biztonságpolitikán kívül - talán a fejlődő világgal kapcsolatban a legkifejezettebb. Ennek mindenekelőtt történelmi okai vannak, s a belőlük fakadó stratégiai, gazdasági, kereskedelmi és kulturális megfontolásokat a PS sem hagyhatja figyelmen kívül. A Projet socialist-ban (1981) a PS a harmadik világgal kapcsolatos koncepcióját a „szakítás” fogalma köré csoportosította, s a gyakorlati lépések terén az új nemzetközi gazdasági rend megteremtése állt a középpontban. Ennek keretében a PS egyfelől Franciaország aktív szerepét kívánta, és ezt a követelményt szoros összefüggésbe hozta a bipoláris világrend visszautasításával,36másfelől pedig megkísérelte a gyakorlati politika terére transzformálni az elvként már megfogalmazott fejlesztésitervezési koncepciókat. A szocialisták szerint az iparilag fejlett országoknak többet kell törődniök a fejlődő világgal, és az egyenjogúság alapjára kell helyezniök az Észak-Dél párbeszédet. Úgy ítélik meg, hogy a fejlődő világnak a belső társadalmi és gazdasági problémák megoldására a szocialista párti koncepciókat kell felhasználniok. E véleményt azzal az érveléssel támasztják alá, hogy ezáltal a fejlődő világban gátat lehet vetni mind az imperialista kizsákmányolásnak, mind pedig a Szovjetunió növekvő befolyásának. A szocialisták elvetették a legtisztábban a nyugatnémet SPD és a skandináv államok szociáldemokrata pártjai által védett utilitarista és a szabad kereskedelmet fetisizáló elveket, s helyettük egy másfajta koncepciót kínálnak. E szerint a fejlődő világgal való együttműködés révén e társadalmak egyidejűleg fognak fejlődni és növekedni, s az általános felemelkedés minden téren pozitív hatással jár majd nemcsak a fejlett országokra, hanem az egész világ számára. 34
