Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
tak... Helyzetünk lehetővé tette számunkra, hogy szigorúan fenntartsuk irányvonalunkat”.5 A képviselőválasztások után megalakított második Mauroy-kabinet zömmel a PS különböző irányzatainak a képviselőiből állt a baloldaltól (J.-P. Chevene- ment) a jobbszárnyig (M. Rocard és G. Defferre), s rajtuk kívül helyet kapott a kormányban néhány nem szocialista politikus is (M. Jobert, P. Badinter). A mind belföldön, mind pedig külföldön legnagyobb érdeklődéssel kísért kérdésre - hogy ti. lesznek-e kommunista miniszterek is a kormányban - is megszületett a válasz: négy kommunista politikus kapott tárcát. Ch. Fiterman közlekedésügyi államtitkár, A. le Pors a közigazgatási reformok, M. Rigout a szakképzés minisztere, J. Raliter pedig egészségügyi miniszter lett. Politikai és gazdasági szempontból a kommunistáknak juttatott tárcák egyike sem tekinthető kulcsfontosságúnak, noha társadalompolitikai szempontból jelentős területekről van szó. S bár elvi jelentőségű az a tény, hogy 1947 után ismét kommunista miniszterek vannak a kormányban, nem tűnik túlzásnak az a kijelentés sem, hogy a Mauroy-kormányban a kommunista miniszterek részben tárcáik jellege, részben pedig alacsony számarányuk miatt nem játszanak számottevő szerepet. Szűkebb témánk szempontjából mindebből az is következik, hogy Francia- ország külpolitikájának alakulása 1981 tavasza után alapvetően a francia Szocialista Párt, mindenekelőtt pedig F. Mitterrand-nak az elképzeléseit tükrözi. Ezért a továbbiakban megengedhetőnek tűnik a szocialista külpolitika kifejezés használata, annál is inkább, mert az 195 8-as alkotmány értelmében a külügyek az elnök számára fenntartott területnek, „domaine réservé”-nek számítanak, hasonlóan a katonai-biztonsági és a gyarmatügyek utódját jelentő fejlődő világhoz fűződő kapcsolatokhoz.6 A keresletorientált gazdaságpolitika kudarca Az elnökválasztásra készített Projet socialiste (Szocialista tervezet) gazdasági tekintetben a Franciaországban megoldásra váró társadalmi és gazdasági problémák közül egyértelműen a társadalmi kérdéseknek adott elsőbbséget, míg a gazdasági struktúra gyengeségeit elsősorban nem a tartósan veszteségesnek bizonyult ágazatok leépítésével, hanem a célszerű kutatómunka, a gyors műszaki fejlesztés és a szervezési lehetőségek jobb kihasználásával kívánta orvosolni. A győzelmet követő gyakorlati lépések, a szociális szempontból leginkább sürgető intézkedések: a bér- és nyugdíjemelések, az államosítások,7 a munkanélküliség elleni intézkedések,8 a nyugdíjkorhatár leszállítása egybeestek a választási kampány során tett ígéretekkel. A végrehajtásban felmerülő gondok forrása az volt, hogy az államosítások - melyek elsősorban válsággal küzdő kohászati és vegyipari vállalatokat érintettek - rövid távon aligha segítik elő jelentősen a jelzett célok elérését, különösen akkor nem, ha politikai megfontolások miatt a társadalompolitikai célok 23
