Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
továbbra is előnyt élve2nek a gazdaság modernizálásának meggyorsítását célzó törekvésekkel szemben.9 Az 1982-83-ra kidolgozott Plan intérimaire szerint az állami beavatkozás az ipar olyan szektoraiban lenne kívánatos, amelyek élvonalbeli technológiákkal világpiacra orientált termelést folytatnak.10 A közvetlen intézkedéseket tekintve rá kell mutatni, hogy a neokeynesia- nizmus koncepciójára támaszkodó, a belső fogyasztást növelő lépések elébe mentek az indokolt társadalmi igényeknek, s nem kis visszhangot váltottak ki a válsággal ugyancsak küzdő más nyugat-európai országok közvéleményében. De sem méreteinél, sem fejlettségénél fogva nem Franciaország diktálja a nemzetközi gazdasági játékszabályokat, s a francia stratégia „rejtett költségei” is rendkívül nagyok.11 Egy gazdaság fejlődését ilyen rövid távlatban nehéz egyértelműen minősíteni, az azonban bizonyos, hogy a francia gazdaság helyzete az elmúlt két évben, különösen ami az inflációt, a munkanélküliséget és a folyó fizetési mérleget illeti, nem igazolta a szocialista reményeket. A jövedelmek növelése nem hozta meg a növekedés kívánt gyorsítását, a többi között amiatt, hogy a vállalatok terhei megnőttek, a struktúraátalakítási folyamatok pedig lefékeződtek az államosítások miatt. Ugyanakkor a kiáramló bérek inflációs hatását a kormány 1982 nyarán négyhónapos ár- és bérbefagyasztással próbálta visszafogni. A feloldás után pedig egy „szigorúnak” nevezett program következett. A hirtelen fordulat gazdasági ára jelentős volt: 1981 óta a frank árfolyama 32 százalékkal csökkent a dollárhoz képest, s a kormány a frank támogatására mind nagyobb mértékben volt kénytelen hozzányúlni az ország deviza- és aranytartalékaihoz. Az eladósodás 1982 végére mintegy 37 milliárd dollárra emelkedett. A munkanélküliség elleni fellépés és a versenyképesség fokozása, úgy tűnik, egymást kizáró tényezőnek bizonyulnak, de legalábbis ellentmondás van közöttük.12 Később Mauroy miniszterelnök fogalmazta meg elég rezignáltan, hogy,, . . . a változást nem tudtuk olyan fogalmakkal is megragadni, amelyek az emberek mindennapi életében is jelentenek valamit”.13 1983 tavaszán, a márciusi községtanácsi választások után a jobb- és baloldal egy valamiben egyetértett: a szavazók elfordulása a baloldaltól figyelmeztetés a kormányzatnak, hogy megingott a kezdeti lelkesedés a szocialista politikusok által ígért s a választók által nagyon remélt gyors változások elmaradása miatt. A belpolitikai stabilitás és a gazdasági teljesítőképesség pedig az egyik fő összetevője egy ország külpolitikai megítélésének. Nem véletlenül merült fel úgy ez a kérdés már 1981 nyarán, hogy Franciaország szövetségesei, mindenekelőtt az EK-országok garanciákat vártak arra, hogy a belpolitikai és a gazdasági program végrehajtása nem változtatja meg Franciaország helyét a szövetségi rendszerben, valamint nem fog károkat okozni az integrációs partnereknek. A községtanácsi választásokon a jobboldali előretörés és vele egyidőben a frankra nehezedő nyomás valószínűleg szintén nem véletlenül estek egybe. Az 24
