Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete

átalakításának legfontosabb követelménye Európa-centrikus jellegének radikális felszámolása és ezzel a strukturális egyenlőtlenség kiiktatása. Egy másik álláspont inkább kis lépéseket sürget azzal, hogy az új gazdasági világrend nem hozható létre a régi nemzetközi jogi rendszer bázisán, de „ . . . nem arról van szó, hogy forradalmi módon le kell rombolnunk a fennálló nemzetközi gazdasági jogot, hanem az új realitásokhoz való fokozatos lényegi alkalmazkodásról”.26

A nemzetközi viszonyok elmélete a nyugati országokban a hetvenes évek folyamán egyre nagyobb figyelmet fordított a „globális kihívásra” adott keleti és nyugati válaszokra is.27 Kétségtelenül megkezdte a „nemzetközi szervezetek elmélete” avagy „nemzetközi szervezetszociológia” kidolgozását is, amelynek Pett- man szerint két iskolája alakult ki. Az egyik a „pluralistáké”, akik a nemzetközi rendszert az államok versengési színterének tekintik, és jogilag közelítenek a kérdésekhez, lebecsülve a társadalmi mozgatóerőket és osztályokat. A másik iskola a „strukturalistáké”, akik - C. A. W. Manning (London School of Economics) nyomán - a szociológiai megközelítést helyezik előtérbe, és a nemzetközi munkamegosztáshoz kötődő társadalmi folyamatokból indulnak ki.28 A legnagyobb szakirodalma azonban kétségtelenül a „globális alkudozás” problematikájának, azaz a világpolitikai és világgazdasági tényezők kölcsönhatásának van, amelynek elméleti fontosságát mindenekelőtt abban látjuk, hogy a nemzetközi viszonyok komplex fogalmának irányában viszi előre a fogalmi rendszer kimunkálását.29

A nemzetközi viszonyok komplexitásának kérdése pedig különös erővel vetődik fel akkor, ha korszakhatárt keresünk a nemzetközi rendszer avagy világ- rendszer fejlődésében. Szerintünk nem a néhány évtizedes - mondjuk a második világháborút követő - folyamat kontinuitását kell előtérbe állítanunk, hanem a hetvenes évekbeli megszakítottságát és egy új szakasz kezdetét kell hangsúlyoznunk, amelynek kritériumait éppenséggel a nemzetközi viszonyok komplexitásának minőségi megnövekedése, a különösen a gazdasági és politikai alrendszerek megváltozott viszonya jellemez. A hetvenes évek világgazdasági válságából valóban csak előre, a fokozódó nemzetköziesedés irányába lehet „menekülni”, de éppen ez tételezi fel a fenti alrendszerek viszonyának alapvető változását. Palánkai Tibor is hangsúlyozza a világpolitikai alrendszer dominanciáját a hetvenes évtizedben és ennek várható továbbfutását a nyolcvanas évtizedre, ugyanakkor érzékelteti, hogy sajátos viszonya a világgazdasági alrendszerrel az egész nemzetközi rendszer válságának az alapvető oka.30 Valamennyi tanulmányban visszatérő, közös gondolat tehát, hogy a nemzetközi viszonyok új rendszerére van szükség, s mivel ez a tézis egy válsághelyzethez viszonyított, és annak megoldására irányul, szükségképpen normatív elemeket is tartalmaz magában. A normativitás és az illúziók kergetése azonban korántsem azonos, vagyis az adott esetben csupán arról van szó, hogy melyek a jelenlegi nemzetközi rendszer alapvető ellentmondásai, s milyenek részleges vagy teljes feloldásuk reális esélyei - anélkül, hogy a nemzetközi rendszer bármilyen ideális modelljére való kérdésfelvetést kockáztatnánk meg.

Az „első” világ, a fejlett tőkés oszágok „hozzájárulása” a legnagyobb a nem15