Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
zetközi rendszer jelenlegi válságához, egyszerűen annál a ténynél fogva, hogy a jelenlegi világrendszer mint egész alapjában véve még a világkapitalizmus több évszázados folyamatának örököse, s konkrét formájának kialakításában is a tőkés országok döntő szerepet játszottak a második világháború után. így az a tendencia, hogy egyfelől a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban erősödnek, vagy egyenesen döntő szerephez jutnak a pobtikai motívumok, ami egészében összeáll a világpolitikai alrendszernek a világgazdasági feletti dominanciájává, éppúgy egy hosszabb távú tendencia felerősödése, mint másfelől ennek ellenkezője, a fokozódó gazdasági koncentráció nemzeti és nemzetközi meg nem felelése a pobtikai struktúráknak.31 Ennek a kettős ellentmondásnak a következtében a világpobtikai alrendszer már a fejlett tőkés országok oldaláról is nem adekvát eszközökkel, mind „mesterségesebb” módon tartja fenn a világgazdasági alrendszer feletti dominanciáját (elég csak a dollár nemzetközi fizetőeszköz szerepére utalnunk 1971 után), aminek természetesen az a következménye, hogy a világgazdasági alrendszer kaotikus, rendezetlen állapotba kerül, s már lassan részfolyamatai is mind kevésbé irányíthatók. Márpedig ezt nemcsak a fejlődő országok kifogásolják és szenvedik, hanem maguk a fejlett tőkés országok is, ami részükről is megteremti a nemzetközi rendszer átalakításának igényét. Ez az igény a leghatározottabban a fejlődő országok részéről merül fel, amelyek a másik oldalról érzik a világgadasági és világpolitikai alrendszer diszkrepanciáját, nevezetesen külső-belső gazdasági szerepük lényegesen csekélyebb, mint intézményi-politikai lehetőségeik a nemzetközi rendszerben. Egyes nyugati szerzők annyira mennek el ennek a feszültségnek a kimutatásában, hogy szerintük a bizonyos igen gyenge fejlődő országok összetartozásához szükséges kohéziót nem is belső gazdasági tényezők adják, hanem a világpolitikai rendszer szavatolja.32 Az eddigi események azonban azt mutatják, hogy nem a harmadik világ egészének, hanem csak legerősebb országainak sikerült a politikai erőviszonyokat gazdasági tényezőkké konvertálnia, s akkor is csak úgy, ha a világgazdaság kapitalista rendszeréből nem a növekvő autonómia irányában távolodni igyekezett, hanem konformista módon viselkedett (Brazíba, Mexikó, India, az olajexportőrök). A nemzetközi rendszer már ezzel is az alapvető átstrukturálódás irányában mozdult el, de az „ára” - úgy tűnik - a harmadik világ koordinált politikai akcióinak fokozatos feladása és a lemaradók fokozódó politikai-gazdasági „alulfej leszté- se” volt. A szociabsta országok ugyancsak a világgazdasági és a világpobtikai alrendszer nem adekvát viszonyát hordozzák a nemzetközi rendszerben, de a fenti két másik „világtól” radikálisan különböző módon. Először is itt belép a katonai tényező, s azt mondható, hogy a szociabsta „világrendszer” születésének, kibontakozásának folyamata sajátos módon csak a hetvenes évek globális katonai konfrontációjával zárult le, mivel egy új társadalmi „világrendszer” csak a régi „világrendszer” katonai kihívására adott válasszal és az erőviszonyok kiegyensúlyozásával biztosíthatja létezését. Ugyanakkor azonban a szociabsta országok oldaláról 16
