Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete

játos aspektusa, s éppenséggel a világpolitikai rendszer dominanciája a világgazdaságival szemben az a tényező, amely - ha úgy tetszik - „késlelteti” a nemzetközi viszonyok intézményesülésének folyamatát. Kivéve azokat a rövid periódusokat, amikor egy-egy világhatalom hegemón a világrendszerben, mint a „Pax Britannica” fénykorában. A második világháború után azonban viharos sebességgel kezdődött meg a világháború nyomán kialakult világpolitikai rendszer intézményesülésének folyamata, abban az ellentmondásos struktúrában, amelyet idézett szerzőink említettek, s amelynek szűk kereteit oly markánsan érzi a világ. Az ENSZ-szintű, a nemzetközi kormányszintű, a nemzetközi nem kormányszintű szervezetekkel (s közöttük a quango-kal, a quasi governmental organisation-ok- kal) és a transznacionálisokkal mintegy io ooo szereplő tevékenykedik napjainkban a nemzetközi színtéren.19 Ezek irányítása és ütközéseik feloldása valóban meghaladja a nemzetközi rendszer intézményi struktúrájának lehetőségeit, már egyszerű számbavételük, osztályozásuk és tevékenységük leírása is egy „nemzetközi szervezetszociológiát” igényelne. Az „intézményi világrend” válsága hívja fel a figyelmet a legmarkánsabban a nemzetközi viszonyok egyenlőtlen fejlődésére, most már nem csupán alrendszereinek viszonyában és formális struktúráját tekintve, amelyeket fentebb említettünk, hanem a szocialista és a kapitalista országok konfliktusát illetően is, s ez a nemzetközi rendszer radikálisan új vonása a második világháború után. A szocialista „világrendszer” beékelődése a kapitalista világrendszer legutóbbi formájába vált korunk alapvető ellentmondásává. A korábban homogén világrendszer társadalmi rendszerek szerinti szétválása, a kapitalista és a szocialista „világrendszerek” viszonylagos elkülönülése — a harmadik világ színrelépésével együtt - a valódi oka az „intézményi világrend” válságának, amely viszont a világrendszer válságának felszíni jelentkezése. Itt csak annyit szeretnénk leszögezni, hogy a nemzetköziesedés egyenlőtlen fejlődése régiónként is megmutatkozik világtörténelmileg, márpedig legutóbb konkrétan úgy is, hogy a szocialista „világrendszer” viszonylagos és átmeneti izolációja folytán megkésve lépett be a nemzetköziesedés legutóbbi fázisába, nevezetesen akkor, amikor ez már elérte a globalizálódás szintjét.

A nemzetközi viszonyok új fejlődéstendenciái sorában megjelenik tehát: 2. a globalizáció. A globalizáció eredetileg a nemzetköziesedés tendenciájának új szakasza, amely teljességgel a hetvenes években bontakozott ki, de jellegénél fogva el is különül a nemzetköziesedés egyéb formáitól, és ezért külön tendenciaként kell számon tartanunk. A globalizációs lényege az, hogy a világrendszer szerveződésének foka eléri azt a mértéket, hogy egészen közvetlenül befolyásolja a nemzeti vagy egyéb szinteken lezajló folyamatokat. A globális viszonyrendszerbe való közvetlen beleágyazódás egyszerre jelentkezett a legkülönbözőbb szinteken, mint a globális ökológiai válság, illetve a globális energiaválság, nyersanyaghiány és gazdasági krízis, amelynek nyomán megszülettek a földbolygó „világmodell- jei”, először csak „gazdasági-technikai”, majd később mindinkább „szocio-kultu- rális” kihívás érte az emberiséget, s egyre többen sürgették a „globális válasz” szükii