Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
csak viszonylagos autonómiája van. Hazánkban is tetten érhető a nemzetközi viszonyok elmélete mint egy új tudományos diszciplína kialakulási folyamata, de jelenleg még abban a fázisban van, hogy az eredeti diszciplínák divergáló hatása érvényesül, s ezért saját alapkérdései és kategóriái még csak elmosódottan jelentkeznek. így hát a világpolitikáról írott esettanulmányok tekintélyes része még nem a nemzetközi viszonyok elmélete gondolat- és kategóriavilágán belül, hanem egyedi, empirikus megközelítések alapján íródik, s ennyiben (de csak ennyiben) „tudomány előtti” fázisban van.4 A „nemzetközi viszonyok” fogalmáról A marxizmus történetének sajátos ellentmondása, hogy a nemzetközi viszonyokra koncentráló marxi örökség ellenére egy évszázadig szinte csak „nemzeti” kategóriákban mozgott. Olyannyira, hogy most a nemzetire leszűkített és torzított kategóriák már hagyománnyá válva ellent is állnak a nemzetközi viszonyok értelmezésének. Külön vitát kell indítani arról, hogy vannak-e „nemzetközi fel- építményi viszonyok”, közöttük jogviszonyok - holott Marx a „termelés nemzetközi viszonya” fogalmát egész elméletének tengelyébe helyezte, s a „nemzeti” termelési viszonyokat mutatta be másodlagos és harmadlagos, azaz „levezetett, átvitt, nem eredeti termelési viszonyoknak”. Tudniillik az volt az álláspontja, hogy a kapitalista világrendszer megszületése, a XVI. század óta a nemzetközi termelési viszonyok, a világgazdaság és a világpiac viszonyai játszanak döntő szerepet a helyi-nemzeti termelési viszonyok formálásában.5 A tudomány - s így a marxizmus is - azonban nem evolutive, egyenes vonalú pályán fejlődik, hanem a társadalmi szükségletek nyomán alakul, s az először csak egy országban színre lépő, majd a saját zárt „világrendszere” bölcsőjében fejlődő szocializmusnak eddig kevéssé volt szüksége a nemzetközi viszonyok elméletére. A fejlődés öneszmélése nemzeti kategóriákon belül, sőt azokra redukálva történt, de furcsa ellentétként éppenséggel a nemzeti fejlődés problematikája halványult el a marxizmusban, és csak az utóbbi időben történtek kísérletek a „nemzeti érdek” szocialista értelmezésére. A fenti ellentét azonban szükségszerű, hiszen ha a nemzeti és a nemzetközi szintek az elméletben nem határolódnak el, akkor a kontraszthatás hiánya miatt az sem tűnik ki, hogy a nemzetivé redukált kategóriák valójában szűkek, vagyis éppen a nemzeti fejlődés specifikuma, összehasonlító megközelítése hiányzik. Az eredmény pedig szembeötlő. Amikor a nemzetközi viszonyok már mindennapos realitássá váltak, még a marxista nemzetközi jog is változatlanul a „nemzeti jogrendszerekhez” vezető köldökzsinór elvágásával bajlódik, nevezetesen azzal, hogy mi a nemzetközi jog sajátos természete, és miért nem „kötelezők” a normái.6 De hasonlóképpen a világgazdaság elmélete sem tud még mit kezdeni a nemzetközi termelési viszonyok fogalmával, illetve megpróbál „háromszintű” modellben gondolkodni, a vállalati, nemzetgazdasági és világgazdasági szinteken.7 4
