Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
Pedig az elemzésekből nyilvánvaló, hogy a vállalattól a világgazdaságig terjedő sávban számos gazdasági szubjektum tevékenykedik, amelyek a három szint valamiféle szintézisét jelentik, vagy, megfordítva, azt is mondhatnánk, hogy mindhárom szinten egyaránt tevékenykednek „nemzetközi szubjektumok”. A transznacionális vállalatok vállalatközi, nemzeti és világgazdasági szerepe elegendő példa erre, nem is beszélve sok egyéb, közbülső formáról, mint a félállami-félvállalati formák sokasága. A világpolitika elmélete pedig minduntalan beleütközik a nemzetközi erőviszonyok fogalmába, amiről újra meg újra bebizonyosodik, hogy köthető ugyan az egyes nemzeti tényezők politikai, gazdasági és katonai „erejéhez”, de mint új minőség több annál, hiszen több nemzeti tényező kölcsönhatásában születik. Ügy tűnik tehát, hogy az alapvető probléma itt is a „nemzeti” szemléleten való túllépés, mivel a nemzetcentrikus megközelítés legfeljebb a „külpolitikához” visz el, amely a nemzeti törekvések közvetlen meghosszabbításaként vizsgálja a gazdasági, politikai és katonai tényezők kölcsönhatását. A merőben „külpolitikai” szemlélet, amennyiben atomizált, a nemzetközi színtéren ütköző egyedi nemzeti tényezőket tételez fel, nem megy túl a Morgenthau nevével fémjelzett koncepción, és nem jut el még a Kaplan-féle rendszerelméleti megközelítéshez sem.8 Nézetünk szerint a nem^etkö^i viszonyok mibenlétére feltett kérdés mindaddig érdemi válasz nélkül marad, míg az izolált nemzeti tényezők felől közelítik meg, és azok összekapcsolásaként határozzák meg. A nemzetközi viszony a modern világ, a XVI. századtól kialakuló világkapitalizmus eredeti és alapvető, elsődleges és meghatározó viszonya, s azt, hogyan teremti a „nemzeti viszonyt”, elolvashatjuk M tőke I. kötetének az eredeti tőkefelhalmozásról írott fejezeteiben. A modern európai nemzeteket a világgazdaság tette, szervezte nemzetté, azaz Marx eredeti álláspontja szerint a nemzeti viszonyok a levezetettek és másodlagosak, s ezt a hetvenes években mind erőteljesebben idézi fel a harmadik világ problémáihoz az egész világrendszer dinamikája felől közelítő szakirodalom.9 Sajnos, számos vonatkozásban úgy tűnik, hogy még mindig Plehanovnál tartunk, aki így érvelt: „Valamely adott társadalom belső viszonyait, vagyis más társadalmakhoz való viszonyát ugyancsak a termelőerők állapota határozza meg. . . Ha felszínesen nézzük a dolgot, az egyes társadalmak kölcsönös viszonyai olyan »politikai« tények sorának tűnnek fel, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a gazdasági élettel. Valójában az egyes társadalmak közt fennálló kapcsolatok alapja a gazdasági élet, amely a törzsek és népek közötti kapcsolatokra a valóságban (és nemcsak látszólag) okot szolgáltat, s ugyanígy azok eredményét is meghatározza. A termelőerők fejlődése során minden egyes lépcsőfoknak megvan a maga megfelelő katonai rendszere, hadi taktikája, diplomáciája és nemzetközi joga. Persze, sok olyan esetet lehetne felhozni, amikor a nemzetek közötti összeütközések nincsenek közvetlen kapcsolatban a gazdasági élettel. És Marx követői között senkinek még csak eszébe sem jut, hogy tagadja az ilyen eseteket. Csak azt mondják: ne érjék be a jelenségek felszínes szemléletével, hatoljanak a dolgok 5
