Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Kende István: A háború mint "a politika folytatása" a nukleáris korban
utalni kell arra, amit néhány kutató figyelemre méltó részletességgel fejtett már ki: nevezetesen Clausewitz műve létrejöttének történelmi körülményeire.4 Arra, hogy a mű akkor született, amikor a hagyományos feudális-tradicionális hadviselés már a múlté lett, és már kialakultak a polgári városok, a polgárság finanszírozta hadseregek. A napóleoni háborúk új fejezetet nyitottak a hadviselésben; a háború az egyes országok, államok szinte teljes energiájának igénybevételével viselt tömegháborúvá vált, amelyet az egész lakosságnak kellett, ha nem is viselnie, de elviselnie. Clausewitz szavával a háború „a nép ügye” lett, „népi háborúvá” vált. Alighanem a francia forradalom „levée en masse”-)a alakítja Clausewitz felfogását a nép felfegyverzéséről, arról a hadviselésről, amelyben a háború - a „népi háború” - „lényeges része az erkölcsi elem”, annál is inkább, mivel Clausewitz szerint „emberekben van legkevesebb hiány”. Igaz, nem mindegy, milyenek ezek az emberek; hiszen - mint írja — „kétségtelen, hogy a nép szegény, fáradságos munkához és nélkülözésekhez szokott osztálya harciasabbnak és erősebbnek bizonyul” a többieknél. Ám Clausewitz elismeri, hogy amit e téren ír és következtet, „inkább tapogatózás volt, mint objektív elemzés, mert tárgya még új, és a népi háborút a szemtanúk eddig túl kevéssé fejtették ki.”5 Figyelemreméltó, hogy az a Clausewitz, aki a politikát, ezt a háborút meghatározó primer tényezőt még „az egész társadalom érdekei képviselőjének” tekinti,8 mindemellett milyen érzékenyen tapint rá a háborúk jellegének ama változására, amely a francia forradalommal kezd kibontakozni, majd rövidesen folytatódik, ha másként is, Napóleon spanyolországi és oroszországi háborúi során, a hódítók elleni harcokban. Végeredményben azonban ez mit sem változtatott azon, hogy a politika háborús „folytatásán” ő következetesen továbbra is államok hadseregeinek háborúit, határokon keresztül zajló háborúkat ért, akár abszolútnak, akár nem abszolútnak, korlátozott célúaknak tekinti azokat. Nem kívánunk belemélyedni Clausewitz politikafogalmának vagy politikai felfogásának kritikájába; ezt bőven megtette már elsősorban a marxista szakirodalom, kezdve a Clausewitzet egyébként ismerten nagyrabecsülő Engelstől Leninig és tovább, Tuhacsevszkijen keresztül mindmáig. (Megjegyzendő, hogy a marxista szakirodalom sem egységes Clausewitz bírálatában. Voltak szakaszok, amikor elvei lényegesen negatívabb fogadtatásra találtak a marxista politikai irodalomban, mint ahogyan Engels vagy Lenin értékelte őket.) Rendkívül lényeges mind a jelen téma, mind Clausewitz politikafogalma szempontjából, hogy ő - az oxfordi hadtörténész Michael Howard szerint elsőkéqt a katonai teoretikusok közül - új és kiemelkedően fontos elemnek tartotta a társadalom szociális dimenzióját, a nép magatartását a háborúban. Clausewitz fontos felismerése, hogy a hadseregek népi tömegerővé váltak. (Szépen érzékelteti ezt a történelmi változást egy idevágó témájú cikkében H. Münkler, rámutatva, hogy a katonazenében ekkor lépett az addigi „legharciasabb” zene, a porosz katonai menetindulók helyére az új harci zene, a tüzes és forradalomra hívó Marseillaise.’ A tömegek új szerepe a háborúban egyébként sok tényező eredménye. A háború „generali- zálódásának” egyik mutatója például, hogy gyorsan növekszik a háború polgári áldozatainak száma és aránya. Míg az első világháborúban 95 elesett katonára 5 megölt polgári lakos jutott, a második világháborúban hozzávetőlegesen egyenlő volt az arány (52 : 48), a koreai háborúban pedig az idézett forrás szerint alapvetően fordított: 16 : 84.* Még rosszabb volt ez az arány a polgári lakosság rovására a vietnami háborúban. Egy esetleges nukleáris háború szörnyű következményeit, a tendencia folytatását a hirosimai és nagaszaki áldozatok közismert adatai mutatják! A fegyverek és a hadviseléshez szükséges egyéb anyagok egyre tömegesebb termelése az a másik tényező, ami a tömegek új szerepével kapcsolódik össze. A manufakturális termelés szakaszát követően, s a technikai haladással lépést tartva, mind nagyobbra nőtt a hadviselés során felhasznált termékek (fegyver, lőszer, utánpótlási anyagok és sok egyéb termék) mennyisége, következésképpen gyorsan nőtt a háborúra termelőknek a létszáma, és az egyéb termelőkhöz viszonyított aránya mind a szellemi, mind a fizikai dolgozók között. Ez a szám és arány, mint ismeretes, ma már rendkívül magas. A hadviselés mind a hadszíntéren, mind mögötte egyre több embert foglalkoztat - és pusztít is el. Ez a napjainkra olyannyira világossá vált tény is része, korai felismerésként, Clausewitz megállapításainak a háborúhoz nélkülözhetetlen új társadalmi dimenzióról, a tömegekről. Századunkban a háborúnak e társadalmi dimenzióra, a néptömegekre való kiterjedése leg93
