Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
E jeenlegi világgazdasági válság azonban jóval mélyebben gyökeredző és némileg eltérő jellegű válság, mint a nemzetgazdaságokból eredő válságok. Ez - talán első ízben a történelemben - a világgazdaságnak mint szerves rendszernek a szerkezeti és intézményi válsága. Ez a válság egyebek mellett összefügg az újratermelés, a tőkefelhalmozási folyamat előrehaladott nemzet- köziesedésével, transznacionális társaságok és szervezetek keletkezésével és növekvő szerepével, a világgazdaság egyes részei között erősödő interdependencia tényével, amely mindjobban aláássa, egyre inkább alkalmatlanná teszi a gazdasági folyamatok közvetlen vagy közvetett szabályozásának nemzeti kereteit, ugyanakkor fokozza a világgazdaság egészének sebezhetőségét, érzékenységét az egyes részeiben bekövetkező változásokkal, illetve akciókkal szemben. Ráadásul a nemzetközi politikai viszonyok átalakulási folyamata a második világháború óta, amelyet például a gyarmati birodalmi rendszerek összeomlása, az országok egész sorában szocialista rendszerek keletkezése és fejlődése, az ENSZ közgyűlésén a fejlődő országok szavazati többségének a kialakulása, az el nem kötelezett mozgalom megjelenése s a politika sok más területén végbement változások fémjeleznek, ugyancsak mindinkább aláássa a centrum és a periféria közötti gazdasági viszonyok korábbi feltételeinek és intézményesített mechanizmusainak rendszerét. “ A világgazdaságban a válság keletkezésének és fennmaradásának tendenciája nemcsak a részek (a nemzetgazdaságok) ciklusainak (újra) szinkronba kerüléséből következik, hanem és elsősorban azoknak az ellentmondásoknak és szerkezeti aránytalanságoknak az egyre inkább világszinten való érvényesüléséből s megnyilvánulásából, amelyek a legutóbbi időkig inkább a nemzetgazdaságokon belül, mintsem nemzetközileg okoztak ciklikus válságokat. A globális mi- litarizáció jelentős mértékben hozzájárult ezek kiéleződéséhez. a) Az egyik ilyen ellentmondás a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás, amely a „túltermelés” jól ismert, de különös jelenségében, valamint a termelés szerkezete és a fogyasztói kereslet szerkezete közötti, továbbá az utóbbi és a valóságos emberi szükségletek szerkezete közötti nagyarányú eltérésekben tükröződik világszinten is. A fegyverkezés a világtermelést elfordítja az emberiség valóságos szükségleteinek kielégítésétől, és saját termelési szférájában, a fegyvergyártás terén is túltermeléshez vezet, miközben mind a nemzeteken belül, mind nemzetközileg a gazdagabbak javára végzett jövedelem-újraelosztás révén a nagy tömegek vásárlóerejét, vagyis a hatékony kereslet fontos részét jelentősen korlátozza. Emellett a fogyasztói hajlamokat is általában inkább a kifinomult tartós javak és luxuscikkek irányában befolyásolja. Minthogy pedig a fegyverkezés hozzájárul a nemzetközi jövedelmi szakadék növekedéséhez és egyre több ország fizetésimérleg-deficitjének emelkedéséhez s kumulatív eladósodásához, ezért fokozza az egymással kereskedő nemzetgazdaságok exportra termelése és importra fordítható vásárlóereje közötti eltéréseknek és a nemzetközi kereskedelem és pénzügyek egyensúlyhiányának súlyos problémáit. Más szóval, a fegyverkezés súlyosbítja a világpiaci kereslet és kínálat szerkezeti aránytalanságait, és tovább élezi azt az ellentétet, amely egyfelől a termelési kapacitásoknak (még a fejlett tőkés országok mezőgazdaságában és élelmiszeriparában is jelentős) kihasználatlansága, valamint általában a luxuscikkek túltermelése, másfelől pedig a fejlődő országokban nagy tömegek alapvető emberi szükségleteinek kielégítetlensége között mutatkozik. b) Egy másik ellentmondás, amely a világgazdaság strukturális aránytalanságaiban s a nemzetközi munkamegosztás kiegyensúlyozatlan és egyenlőtlenítő szerkezetében fejeződik ki, az egymásnak kölcsönösen piacot jelentő szektorok arányos növekedésének szükségessége és fokozó- dóan aránytalan növekedésének ténye között feszül. Miként a nemzetgazdaságon belül is (ha azt az egyszerűség kedvéért „zártnak” tekintjük), az egyensúly megőrzése mellett folyó harmonikus növekedésnek is az az előfeltétele, hogy az egymásnak szállító termelési ágazatok input-output-kapcsolataiknak megfelelően arányos növekedést és egymáshoz igazodó felhalmozási rátát érjenek el, úgy a világgazdaság harmonikus működése és egyensúlya is csak akkor biztosítható, ha részeinek növekedése és felhalmozása egymásénak megfelelő arányban történik, ha az egymás számára piacot jelentő szektorok imput-output-szerkezete kölcsönösen kiegészíti egymást. A világméretű munkamegosztás fennálló szerkezete azonban nagyrészt még mindig a „gyarmati” struktúrát, a fejlett ipari országok és a nyersterméktermelő függő területek közötti munkamegosztást tükrözi, illetve e struktúrának azt a részleges és szórványos módosulását, amely bizonyos technológiailag függő s kutatási-fejlesztési kapacitásokkal nem rendelkező, 53
