Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
másodrendű iparágaknak a transznacionális társaságok által egyes fejlődő országokba való áttelepítése nyomán történt. A munkamegosztás „gyarmati” struktúrája és annak ez a módosulása eleve kizárja, hogy a nyersterméktermelésre szakosodott vagy csak függő iparágakkal rendelkező fejlődő országok csoportja mint a világgazdaság egyik szektora a dinamikus, vezető iparágakkal rendelkező fejlett tőkés szektorral arányos növekedésre legyen képes, mivel azt az ilyen típusú specializációnak a termelőerők fejlődésére s különösen a műszaki-tudományos haladásra gyakorolt korlátozó hatása, valamint a rendszeres jövedelemlecsapolás és -veszteség megakadályozza. Nem bővülhetnek tehát megfelelő mértékben és egymáshoz igazodva a kölcsönös piacok. (Ráadásul a fejlett tőkés országok által alkalmazott kereskedelmi politika többnyire még azt is gátolja, hogy azok az országok - mint például a kelet-európai szocialista országok -, amelyek gazdasági struktúrájukat már jelentősen átalakították, ennek eredményeit a velük folyó külkereskedelem áruszerkezetében is érvényre juttassák.) A fegyverkezési versennyel és fegyverkereskedelemmel együtt járó globális militarizáció azáltal, hogy „a harmadik világ uralkodó osztályai feletti befolyás és a fennálló nemzetköz i munkamegosztás megőrzésének egyik eszköze,”50 és mert szerepet játszik a világgazdaság gyengén fejlett szektorából folyó értéktöbblet-elvonásban, e szektor szerkezeti átalakulásának, a néptömegek szükségleteihez igazodó iparosodásának, helyi kutatási és fejlesztési kapacitásai kifejlesztésének megakadályozásában, nagymértékben hozzájárul a világgazdaság szektorális aránytalanságainak fennmaradásához és fokozódásához. A fejlett országok egy részének kereskedelmi és vámpolitikáját is a strukturális változások ellenében befolyásolja. t) Egy további (inkább institucionális, mint strukturális jellegű) ellentmondás a „kapun belüli” szervezettség és a külső anarchia közötti, vagyis a világgazdaság egyes „mikroegysé- gein” belül a termelési folyamat közvetlen vagy közvetett eszközökkel való szabályozása és a külső világpiaci anarchia közötti ellentmondás, amely az erőforrások felhasználásában ésszerűtlen jelenségeket és veszteségeket okoz, s miközben jelentős hiányok vannak, és alapvető szükségletek maradnak kielégítetlenül, túltermeléshez és a termelési kapacitások kihasználatlanságához vezet. Amíg a világgazdaság legtöbb „mikroegysége” (akár a központi tervezésű szocialista népgazdaságokról, akár az állammonopolista beavatkozás eszközeivel közvetve szabályozott tőkés piacgazdaságokról vagy a jól szervezett menedzseri rendszerrel működő transznacionális társaságokról legyen is szó), kifejlesztette a maga többé-kevésbé hatékony intézményi apparátusát a gazdaság közvetlen vagy közvetett szabályozására, tervezésére vagy ellenőrzésére, a világ- gazdaságnak még nincs megfelelő szabályozó mechanizmusa - a gazdasági folyamatok fokozódó transznacionalizálódása ellenére sem. Ezért nő a szakadék a gazdasági folyamatok tényleges dimenziói és szabályozásuk meglevő intézményi keretei között. A katonai szektor kétségkívül egyike a leginkább központilag irányított és jól szervezett egységeknek mind az egyes országokon belül, mind pedig nemzetközileg - a szövetségi rendszerek, a transznacionalizált hadiiparok és a nemzetközi fegyverzettranszferek vonatkozásában. Növekedése független ugyan a piac anarchikus erőitől és törvényszerűségeitől, mivel azonban annak következményei többszörösen is és összetett módon a termelés és a fogyasztás széles területén érződnek, ezért hatása a piaci feltételekre igen erőteljes és változó irányú lehet (éspedig a katonai beruházások táguló vagy szűkülő méreteitől függően). Amikor a katonai szektor növekedése a beruházások, a készletezés, a felvásárló és a megrendelő tevékenység stb. bővülésével vagy szűkülésével reagál azokra a nemzetközi politikai és diplomáciai légkörben bekövetkező változásokra, amelyekre oly érzékeny, viszonylag csekély reagálása is nagyarányú eltolódásokat és megsokszorozódó hatásokat válthat ki a világpiacon, ezáltal fokozva ott az anarchiát. Mivel a militarizáció a közös világproblémák szűk látókörű nacionalista megközelítését, illetve figyelmen kívül hagyását sugallja, és mert fokozza a nemzeti fejlődés és nemzetköziesedés ellentmondását, egyszersmind hátráltatja a világgazdaság globális betegségeinek nemzetközi összefogással és együttműködéssel való leküzdését is. * A fegyverkezés és a militarizáció nemzetgazdasági és világgazdasági hatásainak ebből a vizsgálatából levonható végső következtetés igen egyszerű: leszámítva a fegyverkezésből üzleti hasznot húzó elenyészően csekély réteget, az emberiség valamennyi tagjának és minden nemzetének elemi érdekeivel ütközik a globális militarizáció és fegyverkezési verseny. 54
