Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
tarizációja - a különféle kedvezőtlen következmények mellett - egyszersmind biztosíthatja egy ideig a társadalmi-gazdasági átalakulás megindításához szükséges politikai stabilitás minimumát (amint ezt Kuba, Etiópia, Mozambik, Nicaragua stb. esete példázza). 3. A militarizáció, illetve fegyverkezés és a gazdaság viszonyában tapasztalható változások a jelenlegi fegyverkezési versenynek és fegyverkezési dinamikának bizonyos sajátosan új vonásaiból is következnek. Ilyen:- a nagyhatalmak közötti fegyverkezési verseny tartós és mindinkább minőségi jellege,- a haditechnikai kutatások és fejlesztés növekvő szerepe a fegyverkezési versenyben,- az ún. katonai-ipari-bürokrata komplexum kialakulása és megerősödése, a fegyverkezési versenyt vezető országokban egy katonai-üzleti csoportnak, illetve „lobby”-nak a kormánypolitikát befolyásoló szerepe,- a nemzetközi fegyverzettranszferek előrehaladó kommercializálódása s a fegyverkereskedelem bővülése,- a fegyvergyártás fokozódó nemzetköziesedése, nem utolsósorban a transznacionális társaságok tevékenysége révén,- a fegyverkezési verseny kibontakozása és terjedő militarizáció a harmadik világon belül is, részben a „Kelet” és a „Nyugat” közötti fegyverkezési verseny hatására, részben az utóbbit is ösztönző és felerősítő helyi feszültségek és konfliktusok nyomán,- a militarizációs folyamat és következményeinek globalizálódása. Mindezeknek először is az lett a következménye, hogy bizonyos értelemben (bár korlátozott mértékben és kondicionált módon) mindinkább autonómmá5 vált a gazdaság és a társadalom katonai szektorának növekedése. Más szóval, a fegyverkezés dinamikája saját lendületet és mozgatóerőt nyert, s önmagát újratermelő és bővítő tendenciát mutat. „Az erőszak piacon keresztül alkalmazott gazdasági formáinak és az állam által monopolizált nem gazdasági formáinak az a merev elkülönülése, amely a tőkés társadalomban alakult ki”,6 mindig is magában hordozta ennek az autonómiának legalábbis a „csíráit”, vagyis azt a lehetőséget, hogy a katonai szektor aránytalan mértékűre növekedjék. E tendencia azonban aligha érvényesülhetett volna és főleg olyan mértékben, mint napjainkban, a modern állammonopolista kapitalizmus ipari, pénzügyi, politikai és katonai vezetésében kialakult széles körű személyes összefonódások, a haditechnikai kutatás és fejlesztés egyre inkább önmagát gerjesztő szerepe, a közbiztonságot fenyegető (s a fegyveres erők további erősítését indokló) terrorista akciók, valamint a katonai diplomáciának a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat közvetlenül befolyásoló hatása, illetve a katonai szövetségi viszonyoknak és szempontoknak gazdasági érdekek, alkuk és kereskedelmi háborúk céljaira (lásd pl. az embargólistákat és vásárlási tilalmakat) való felhasználása nélkül. Ez persze nem jelenti azt, hogy a katonai szektor teljesen kicsúszott az állam (s a mögötte álló osztályerők) ellenőrzése alól, hogy a hadsereg és a fegyverkezés szerepe elvesztette volna társadalmilag meghatározott jellegét, hogy a katonai erő természetét már többé nem elsősorban a társadalmi-politikai (osztály-) tartalom és összefüggések határoznák meg, és hogy Clausewitz híres tétele, mely szerint a háború „a politika folytatása és végrehajtása más módszerekkel”,7 elvesztette volna érvényét. Jelenti azonban azt, hogy a katonai vezető réteg pozícióját és a fegyverkezési politikát már nem lehet pusztán „függő változónak”, a fennálló társadalmi és politikai viszonyok egyszerű származékának tekinteni, és hogy a modern haditechnikát (miként általában a mai fejlett ipari technikát is) ma sokkal kevésbé indokolt „semlegesnek” tekinteni a társadalmi viszonyok és a fejlődés iránya szempontjából. Másodszor, a fegyverzettranszfer fokozódó kommercializálódása, transznacionális „hadiüzletek” létrejötte és terjedése, valamint a fegyverkezési dinamika előrehaladó nemzetköziesedése és „globalizálódása” egy közvetlen, szerves és állandó funkciót (és nemcsak közvetett vagy pillanatnyi szerepet) biztosít a militarizációnak a mai világgazdaság mint organikus egész működésében. Minthogy a világgazdaság nem egyszerűen az egyes nemzetgazdaságok halmaza vagy „külgazdasági kapcsolataik” összessége, hanem egy organikus rendszer a maga sajátos egyensúlyfeltételeivel (valamint a termelés társadalmi viszonyaival), ezért a militarizáció általános világgazdasági következményeit aligha lehet pusztán a részekre, az egyes nemzetgazdaságokra gyakorolt hatások egyszerű összegezéséből megítélni. Sőt még az egyes országok esetében sem lehet a militarizáció költségeit és hasznát, kedvező és kedvezőtlen hatásait helyesen felmérni pusztán nemzeti szinten, vagyis azoknak a közvetett 35
