Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
ellenőrzése alá vonni. Köztudott, hogy független és önálló külpolitikánk győzelme éppen annak az eredménye, hogy szembeszegültünk ezzel az ellenőrzéssel.” A taktikusabb, rugalmasabb magatartás jele, hogy a pártközi kapcsolatok eszmei alapjának a marxizmust jelölték meg. Nem sorolták a kapcsolatok eszmei alapjához a leninizmust, amelyre más összefüggésekben hivatkoznak, sem a Mao Ce-tung-i eszméket, amellyel a „marxizmus -leninizmus” formulát - belső használatra - gyakran kiegészítik. Nyilvánvaló, hogy ezzel a megoldással egyes esetekben akadályokat kívántak elhárítani a kapcsolatteremtés és -építés útjából. A taktikus pragmatizmus szándéka tükröződik abban is, hogy a kongresszus a pártközi kapcsolatok alapelveinek a függetlenséget, az önállóságot, a teljes egyenlőséget, a kölcsönös tiszteletet, a kölcsönös be nem avatkozást, a nézeteltérések baráti konzultációk útján, kölcsönös türelemmel való rendezését - tehát általánosan elfogadott normákat - jelölt meg, de egy szóval sem említette a proletár internacionalizmus kritériumát. (A kongresszuson a proletár internacionalizmust olyan széles, általános összefüggésben említették, amelyből az látszik, hogy elegyítik - talán azonosítják is - az internacionalista szolidaritás fogalmával.) A kongresszuson nem említették ugyan, de nyilván számolnak azzal, hogy a proletárdiktatúra terminusának a népi demokratikus diktatúra formulájával való fölcserélése, a saját út, a kínai színezetű szocializmus elveinek kimondása egyengetheti az utat a KKP és egyes kommunista pártok, szociáldemokrata pártok, nemzeti demokratikus pártok kapcsolatainak fejlesztése előtt (s egyúttal Kínát szalonképesebbé teheti a tőkés kormányok szemében). A kommunista pártok felé történt nyitás egyúttal azt jelenti, hogy Kína valóságos értékükre szállította le az ún. igazi marxista-leninista pártokat és csoportokat. Ezek egy országban sem váltak számottevő erővé, még kevésbé nemzetközi áramlattá, nem jelenthették a nemzetközi kommunista mozgalom alternatíváját. Kína és Albánia szakítása megosztotta és teljesen jelentéktelenné tette őket. Meg kell jegyezni, hogy a XII. kongresszuson nem voltak jelen más pártok küldöttei. A KKP utoljára VIII. kongresszusának első ülésszakára hívott meg külföldi delegációkat. Feltehetőleg nem elégítette volna ki őket a részvétel várható aránya, szintje, a Kína-barát csoportok meghívását pedig eleve komolytalannak tarthatták. A KKP új nemzetközi magatartása valamit enyhíthet e negyvenmilliós pártnak a nemzetközi kommunista mozgalom iránti - egykor az ellenségességig fajult - szembenállásán. Másrészt bonyolultabbá is teheti a mozgalom helyzetét. Az új kínai attitűd eddigi jelei differenciálási törekvésre, centrumképző igényre is utalhatnak. }6
