Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
A KKP XII. kongresszusa meghirdette a „saját út”, a „sajátosan kínai színezetű szocializmus” tradicionalista ízű tételét, de nem bontotta ki tartalmát. Egyéb kínai megnyilatkozásokat is figyelembe véve úgy tűnik, hogy e koncepciónak fontos eleme a népi demokratikus diktatúra tétele, az új gazdasági politika, az új szövetségi politika, r szorosan kapcsolódik ho'gpá önálló, független külpolitika dokt/ ^• • 46 rinaja is. A pontos kifejtés hiánya lehetővé teszi, hogy a saját út koncepcióját is rugalmasan kezeljék, viszonylag szabadon értelmezzék. Ez összhangban van az egész kínai politika pragmatikus színezetével, manőverező taktikájával. A saját út tétele bel- és külpolitikai igényeket egyaránt kielégít. A kínai és a nemzetközi közvéleménynek azt sugallja: bár a fejlődő Kína aktív részese lett a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatoknak, mégis képes lesz identitásának, tradicionális értékeinek megőrzésére, nem óhajtja, s nem is fogja „elveszíteni arcát”. A saját út, a sajátos, kínai színezetű szocializmus koncepcióját az eddigi tapasztalatok, főleg az elmúlt négy-hat év tapasztalatai, olyan összegzésének szánják, amely a Kínán belüli különböző irányzatok számára egyaránt elfogadható, ezért a jövőben a konszenzus kifejeződése, a kompromisszum alapja lehet, kifelé pedig serkentőleg hathat a kapcsolatok építésére. E koncepció értékelését csak a gyakorlat figyelembevételével lehet majd elvégezni. Kellő távlat híján ma még aligha lehet biztonsággal megkülönböztetni egymástól a szerves és a konjunkturális mozgásokat.47 A jövőnek legalább két alapvető kérdésre választ kell adnia. Az egyik: sikerül-e a marxizmus-leninizmus általános érvényű elveinek a nemzeti viszonyokra való alkalmazásával megtalálni a demokrácia sajátos kínai formáját, a proletárdiktatúra sajátos kínai válfaját,48 sikerül-e ezúttal elkerülni a nemzeti sajátosságok, a szubjektív mozzanatok túlbecsülésének csapdáját, egyszóval: hogyan fognak Kínában „kitartani a szocialista út mellett”. A másik kérdés az, hogyan fogják értelmezni és tartalommal megtölteni a kongresszusi beszámolónak azt a tételét, mely szerint: „Kína jövője szorosan kapcsolódik a világ jövőjéhez”, más szavakkal: megtalálja-e Kína az őt megillető - sőt számára kötelező - helyet a békéért, a szocializmusért, a haladásért folyó világméretű küzdelemben. A Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusán adott válaszok szocialista igényű megközelítésmódot mutatnak, és olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek megerősödése, kibontakozása előremutató lenne. Ám e válaszokat végül is nem tekinthetjük sem megnyugtatónak, sem véglegesnek. A kongresszus az 1976 ősze utáni kínai fejlődés fontos eseménye volt, mely többé-kevésbé képes volt összefoglalni a megelőző időszak változásait, de magán hordozza egy átmeneti szakasz határozatlanságának, bizonytalanságának jegyeit is. Kína saját útja 37
