Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Bognár Gyula: A békés egymás mellett élés napjainkban
A békés egymás mellett élés eszméje mint valóságos társadalmi mozgások gyakorlati konzekvenciája Mostanában sajnálatos módon kevesebb gondolat születik a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése eszméjének jegyében, mint korábban. Ez annak a sajátságos „dekonjunktúrának” a következménye, melyről a bevezetőben volt szó. De éppen ez az eszme rendelkezik annyi belső erővel, olyan történelmi lendülettel, amely képessé teszi a feszültebb világpolitikai periódusokban is jövőbe mutató, erőteljes konzekvenciák feltárására. Évfordulós megemlékezések gyakran idézik fel azokat a történelmi körülményeket és korszakos tendenciákat, amelyek a békés egymás mellett élés teóriáját szülték. Ez az eszme is a világhelyzet sodró lendületében, ha úgy tetszik, nyomása alatt született, és azok a folyamatok, melyekre vonatkozik, most bontakoznak ki igazán. A. Gromiko, az SZKPKB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter közelmúltban megjelent igen érdekes cikkében felidézi azokat a történelmi körülményeket, melyek ezt az eszmét szülték.1 A tanulságokat elvezeti egészen a máig, és megközelítési módját nem csupán a nagy történelmi eseményeknek, eszméknek kijáró tisztelet határozza meg, hanem sokkal inkább a ma súlyos gondjainak megoldására irányuló felelős törekvés. Az elméleti megközelítés természete azonban megengedi (sőt meg is követeli), hogy felidézze azokat a konkrét történelmi körülményeket, melyek ezt az eszmét szülték. Mint Gromiko is rámutat, a szocialista forradalom győzelmére vonatkozó korábbi elgondolásoktól eltérően, a világ első proletárforradalma először csak egy országban győzött - és nem is győzhetett másként. A tőkés világ vezető országai - mint Lenin feltárta - mind társadalmi, mind gazdasági téren elkerülhetetlenül egymástól eltérő ütemben fejlődnek, így a társadalmi forradalom szükségképpen elsődlegesen belső feltételei sem érhetnek meg másként, mint eltérő időpontokban. És ha a szocialista forradalom egyszerre csak egy vagy néhány országban győzhet (nem pedig világméretekben), akkor elvi szükségszerűség, hogy a világban egy időben egymás mellett létezzenek tőkés és szocialista berendezkedésű államok. A fenti elvi összefüggésrendszerben az is nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok létezése egy időben és egymás mellett - egész történelmi korszakot ölel fel. Ez a korszak - ha abból indulunk ki, hogy a fejlődés minden országban törvényszerűen magával hozza a szocialista forradalom útjára térést - nyilvánvalóan addig tart, amíg minden országban megérlelődnek a szocializmus előfeltételei, és realizálódik is e minőségi jellegű történelmi mozgás. A békés egymás mellett élés gondolata tehát nem úgy született, mint egy széles tömeghatást kínáló attraktív propagandaeszme, hanem úgy, mint a szocialista forradalom szükség- szerűségében gyökerező ideológiának szerves része, a forradalom győzelmére vonatkozó konkrét elgondolások reális kerete, formája. A szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamennyi országban - szűrte le Lenin a következtetést. Először egyetlen vagy néhány országban fog győzni, a többi pedig bizonyos ideig burzsoá vagy a burzsoá rendig el nem jutott ország marad - állapította meg 1916-ban.2 Ez azt jelenti, hogy a szocializmus megvalósítására vonatkozó első gyakorlati elgondolás a nemzetközi viszonyokra kitekintve szükségképpen csakis a különböző társadalmi rendszerű országok egyidejű egymás mellett létezésének tartós történeti szituációjához kötődhetett. Ez magyarázza, hogy ennek az eszmének és politikai törekvésnek a megszületése a szocialista forradalomhoz kapcsolódott. Ha a békés egymás mellett élés eredetét kutatjuk, feltárul egy, az emberi magatartásban, az etikában rejlő momentum is. A háború elleni fellépés a dolgozó osztályok, rétegek képviselői, a humánus gondolkodók részéről megnyilvánuló régi politikai szerep, ami akár az önvédelmi ösztönnel is összekapcsolható. Itt azonban egy elvileg új történelmi jelenségként arról van szó, hogy egy születő társadalmi rendszer tudatosan békés formákhoz akarja kötni önnön kibontakozását, létét. Nem birtokon belülről óhajtja a mozdulatlanság konzervatív társadalmi békéjét, hanem olyan forradalmi cselekvési programot próbál összeállítani magának, amely - ha rajta múlik - kizárja az államok közötti fegyveres harcot, vérontást, miközben nyíltan vallja, hogy meg van győződve világméretű térhódításának szükségszerű voltáról, és hirdeti, hogy tudatos törekvésének lényege e szükségszerűség eszmei és politika előmozdítása. Magát az „egymás mellett élés” (vagy együttélés, koegzisztencia) kifejezést Lenin első ízben a Christian Science Monitor tudósítójával folytatott beszélgetés során, 1919-ben használta.3
