Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Bognár Gyula: A békés egymás mellett élés napjainkban

A kérdés úgy merült fel, hogy bizonyos amerikai tőkés körök a háború befejezését várták, és az volt a céljuk, hogy gazdasági, kereskedelmi egyezményeket kössenek Szovjet-Orosz- országgal a békekötés után. Lenin támogatta ezeket az elgondolásokat, s az említett beszélge­tés során fogalmazott úgy, hogy a két rendszer országai együtt, egymás mellett léteznek, kap­csolataik pedig kölcsönösen szolgálják mindkét fél érdekeit. Az újonnan született szovjet állam - normális békés fejlődésének lehetőségeiért harcolva - politikai síkon ugyancsak a békés egymás mellett élés később tételesen is megfogalmazott alap- gondolatának megfelelően kezdte kialakítani konkrét lépéseit a nemzetközi életben. M. I. Trus fentebb már idézett könyvében Csicserin egy 1920-as beszédét tartalmazó dokumentumra hivat­kozik, mely szerint a szovjet külügyek irányítója kijelentette: békésen egymás mellett kell élni a többi kormánnyal, bármilyenek legyenek is azok. Maga a valóság vezetett rá bennünket és a többi államot arra - mondotta Csicserin -, hogy tartós kapcsolatot kell kialakítani a mun­kás-paraszt kormány és a tőkés kormányok között, bármennyire gyűlölik is a mi rendsze­rünket.4 Bárki felvethetné, hogy a háború, a fegyveres intervenció vagy a polgárháború éveiben megnyilvánult szisztematikus béketörekvések valójában nem mások, mint egy olyan realista rendszer lépései, amely tisztában van gyengeségeivel, és fejlődési feltételeinek megteremtéséért mindenre hajlandó. A korabeli viszonyok akár csak felületes felidézése is meggyőzően bizo­nyítja azonban, hogy a világ tudta: nem egyszerűen egy új állam született, hanem egy új társa­dalmi rendszer, és az államközi viszonyok rendezése több, mint a megszokott, rutinszerű diplo­máciai folyamat új rezsim keletkezése esetén. Vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy Szovjet-Oroszország vezetése számára nyilvánvaló volt: első diplomáciai lépéseik precedenst teremtenek az eltérő társadalmi rendszerű országok viszonyában, ugyanakkor a hagyományos világ hivatalos körei legfeljebb csak addig mentek el, hogy egy bizarr és történelmileg átmeneti jellegű formációval állnak szemben, s ha vannak sajátosságai kapcsolataiknak, azok ebben s nem egy történelmileg új szituáció megteremtődésében rejlenek. Közismertek azok az anomáliák, amelyek az oroszországi diplomáciai képviseletek és az újonnan létrejött szovjet hatalom viszonyát jellemezték. A külföldi csapatok partraszállása, az intervenció tényei még világosabban mutattak rá arra, hogy a tőkés világ vezető hatalmai nemcsak hogy nem voltak készek a különböző rendszerű országok viszonyának távlati rende­zésére, hanem mindent megtettek azért, hogy megszűnjön létezni az új, forradalmi rendszer. A béke fokozatos megteremtése nem a tőkés világ törekvéseinek átalakulásából, hanem a helyzet megváltozásából következve vált lehetővé. A szovjet állam katonai eltiprására irá­nyuló politika, az antant törekvései csődöt mondtak, és a szovjet békepolitika egy vele szemben egyértelműen ellenséges közegben is képes volt célját elérni - ha nem is feltétlenül katonai erővel, de hatalmas tömegtámogatással, nagy népszerűséggel, világos programmal és tudomá­nyos igényű taktikával is. A szovjet állam béketörekvéseit ebben az időben is többen egyolda­lúan értelmezték, konjunkturális állapotnak fogták fel, és nem érzékelték elvi tartalmát. Az Orosz SZSZSZK Külügyi Népbiztosságának VIII. ülésén elhangzott beszámolóban például ezt olvashatjuk: „Politikánkat ellenségeink elnevezték békeoffenzívának, mert állandó jelleg­gel következetes békejavaslatokat terjesztünk elő, folyamatosan arra törekszünk, hogy vala­mennyi ellenségünkkel békét kössünk. A béke érdekében szüntelen tervszerű erőfeszítéseket tettünk, és ez meghozta gyümölcsét.4 Ugyancsak egy közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni időkből származó hivatalos szovjet dokumentum állapítja meg, hogy a szov­jet kormány a megalakulását követő hónapokban erőfeszitéseket tett, hogy felvegye a kapcso­latokat a kapitalista államokkal, de ez a törekvés merev ellenállásra talált. Az Egyesült Államok vezető körei például azt állították, hogy a Szovjet-Oroszországgal folytatott kereskedelem nem más, mint a bolsevikok támogatásának eszköze.6 A mai bojkott- és embargópolitikának ez a korai őse azonban hamar zátonyra jutott, mert az antant legfelső tanácsa már 1920 januárjá­ban határozatot fogadott el, amely szerint kölcsönösségi alapon kereskedelmet kell folytatni az orosz néppel, a szövetséges és semleges országokkal. A genuai konferencia összehívására irányuló nyugati szándék már azt tükrözte, hogy a kereskedelem az a közös alap, amely a leghamarabb tárgyalóasztal mellé ülteti a tőkés országok képviselőit az első szocialista állam küldötteivel. Ha ez a törekvés békés jellegű is, természetesen távolról sem azonos a különböző társadalmi rendszerű államok között szükség­képpen kiépítendő, egész történelmi korszakra vonatkozó együttélési struktúrával. Egy sajá­18

Next

/
Thumbnails
Contents