Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Bognár Gyula: A békés egymás mellett élés napjainkban
A kérdés úgy merült fel, hogy bizonyos amerikai tőkés körök a háború befejezését várták, és az volt a céljuk, hogy gazdasági, kereskedelmi egyezményeket kössenek Szovjet-Orosz- országgal a békekötés után. Lenin támogatta ezeket az elgondolásokat, s az említett beszélgetés során fogalmazott úgy, hogy a két rendszer országai együtt, egymás mellett léteznek, kapcsolataik pedig kölcsönösen szolgálják mindkét fél érdekeit. Az újonnan született szovjet állam - normális békés fejlődésének lehetőségeiért harcolva - politikai síkon ugyancsak a békés egymás mellett élés később tételesen is megfogalmazott alap- gondolatának megfelelően kezdte kialakítani konkrét lépéseit a nemzetközi életben. M. I. Trus fentebb már idézett könyvében Csicserin egy 1920-as beszédét tartalmazó dokumentumra hivatkozik, mely szerint a szovjet külügyek irányítója kijelentette: békésen egymás mellett kell élni a többi kormánnyal, bármilyenek legyenek is azok. Maga a valóság vezetett rá bennünket és a többi államot arra - mondotta Csicserin -, hogy tartós kapcsolatot kell kialakítani a munkás-paraszt kormány és a tőkés kormányok között, bármennyire gyűlölik is a mi rendszerünket.4 Bárki felvethetné, hogy a háború, a fegyveres intervenció vagy a polgárháború éveiben megnyilvánult szisztematikus béketörekvések valójában nem mások, mint egy olyan realista rendszer lépései, amely tisztában van gyengeségeivel, és fejlődési feltételeinek megteremtéséért mindenre hajlandó. A korabeli viszonyok akár csak felületes felidézése is meggyőzően bizonyítja azonban, hogy a világ tudta: nem egyszerűen egy új állam született, hanem egy új társadalmi rendszer, és az államközi viszonyok rendezése több, mint a megszokott, rutinszerű diplomáciai folyamat új rezsim keletkezése esetén. Vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy Szovjet-Oroszország vezetése számára nyilvánvaló volt: első diplomáciai lépéseik precedenst teremtenek az eltérő társadalmi rendszerű országok viszonyában, ugyanakkor a hagyományos világ hivatalos körei legfeljebb csak addig mentek el, hogy egy bizarr és történelmileg átmeneti jellegű formációval állnak szemben, s ha vannak sajátosságai kapcsolataiknak, azok ebben s nem egy történelmileg új szituáció megteremtődésében rejlenek. Közismertek azok az anomáliák, amelyek az oroszországi diplomáciai képviseletek és az újonnan létrejött szovjet hatalom viszonyát jellemezték. A külföldi csapatok partraszállása, az intervenció tényei még világosabban mutattak rá arra, hogy a tőkés világ vezető hatalmai nemcsak hogy nem voltak készek a különböző rendszerű országok viszonyának távlati rendezésére, hanem mindent megtettek azért, hogy megszűnjön létezni az új, forradalmi rendszer. A béke fokozatos megteremtése nem a tőkés világ törekvéseinek átalakulásából, hanem a helyzet megváltozásából következve vált lehetővé. A szovjet állam katonai eltiprására irányuló politika, az antant törekvései csődöt mondtak, és a szovjet békepolitika egy vele szemben egyértelműen ellenséges közegben is képes volt célját elérni - ha nem is feltétlenül katonai erővel, de hatalmas tömegtámogatással, nagy népszerűséggel, világos programmal és tudományos igényű taktikával is. A szovjet állam béketörekvéseit ebben az időben is többen egyoldalúan értelmezték, konjunkturális állapotnak fogták fel, és nem érzékelték elvi tartalmát. Az Orosz SZSZSZK Külügyi Népbiztosságának VIII. ülésén elhangzott beszámolóban például ezt olvashatjuk: „Politikánkat ellenségeink elnevezték békeoffenzívának, mert állandó jelleggel következetes békejavaslatokat terjesztünk elő, folyamatosan arra törekszünk, hogy valamennyi ellenségünkkel békét kössünk. A béke érdekében szüntelen tervszerű erőfeszítéseket tettünk, és ez meghozta gyümölcsét.4 Ugyancsak egy közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni időkből származó hivatalos szovjet dokumentum állapítja meg, hogy a szovjet kormány a megalakulását követő hónapokban erőfeszitéseket tett, hogy felvegye a kapcsolatokat a kapitalista államokkal, de ez a törekvés merev ellenállásra talált. Az Egyesült Államok vezető körei például azt állították, hogy a Szovjet-Oroszországgal folytatott kereskedelem nem más, mint a bolsevikok támogatásának eszköze.6 A mai bojkott- és embargópolitikának ez a korai őse azonban hamar zátonyra jutott, mert az antant legfelső tanácsa már 1920 januárjában határozatot fogadott el, amely szerint kölcsönösségi alapon kereskedelmet kell folytatni az orosz néppel, a szövetséges és semleges országokkal. A genuai konferencia összehívására irányuló nyugati szándék már azt tükrözte, hogy a kereskedelem az a közös alap, amely a leghamarabb tárgyalóasztal mellé ülteti a tőkés országok képviselőit az első szocialista állam küldötteivel. Ha ez a törekvés békés jellegű is, természetesen távolról sem azonos a különböző társadalmi rendszerű államok között szükségképpen kiépítendő, egész történelmi korszakra vonatkozó együttélési struktúrával. Egy sajá18
