Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Kiss J. László: Békekutatás és az új békemozgalom
KISS J. LÁSZLÓ Békekutatás és az új békemozgalom A nemzetközi békekutatás iránti szükséglet a nyolcvanas évek elején rendkívül összetett és ellentmondásos módon fogalmazódott meg. A felhalmozódott politikai, társadalmi és gazdasági válságok, a fegyverkezés dinamikája, a globális és regionális dimenziókat felölelő konfliktusformációk egyaránt megnövelték az igényt a békekutatás „terápiája” iránt, ugyanakkor Nyugaton ezzel egyidejűleg a „provokatív krízistudománnyal” szemben tovább erősödtek a kritikai hangok. A nyugati országokban a békekutatásnak talán sohasem volt ennyire ellentmondásos megítélése, mint éppen manapság. A békekutatás mibenlétéről és létjogosultságáról csaknem több a vita, mint tényleges tudományos eredményeiről. A békekutatásról folyó vita már-már a kutatás „békéjét” fenyegeti. Ebben a vitában nem kis szerepet játszik az új békemozgalom széles körű társadalmi és nemzetközi hullámverése. Számos nyugati országban bebizonyosodott, hogy az új békemozgalom növekvő módon igényli a hivatalos, technokrata módon szerveződött biztonságpolitikával szemben a békekutatás „argumentációs segítségét”, míg a „nagypolitika” szempontjából a békekutatás sok esetben már-már biztonsági kockázattá vált. Az ilyen megítélések szerint a békekutatás a társadalomban sok „zavart” okoz, a fiatalok közötti pacifizmus élesztője, s mint ilyen, az „ellenféllel” szemben a gyengeség és határozatlanság benyomását kelti. Mindazonáltal a békekutatással szemben megnyilvánuló általános ellenérzésnek mélyebb okai is vannak. A békekutatásnak sajátos „provokációs funkciója” van, mindenekelőtt azoknak a döntéshozóknak a számára, akik a hagyományos gondolkodási és cselekvési rendszerekben tevékenykednek, továbbá kritikai-felvilágosító hatása éppen a társadalom politikai előítéletektől s a fegyverkezési propaganda sztereotípiáitól vájó megtisztításában, végső soron a nemzetközi és a társadalmon belüli „percepció” megjavításában rejlik. Másfelől a nemzetközi és a társadalmakon belüli erőszakviszonyok leírásával, értelmezésével foglalkozó kritikai békekutatás a nyugati országokban elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy az állam történelmileg adott konkrét uralmi mechanizmusának s az ezzel összefüggő kül-, biztonság-, illetve „békepolitikájának” stb. legitimitását vonta kétségbe. Ezzel egyidejűleg a nyugati békekutatásnak az a szerepe is megnövekedett, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok feszültségi elemeinek megszaporodása ellenére keresse a kapcsolatokat a szocialista országokkal; a tudományos kommunikáció „hidjai” a kelet-nyugati megértés szolgálatában álljanak, s ellene hassanak a nemzetközi békemozgalom fragmentalizálódásának is. 9
