Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Péter János: A helsinki konferencia előkészítésének néhány tapasztalata
PÉTER JÁNOS A helsinki konferencia előkészítésének néhány tapasztalata 1969 és 1975 között jelentős változások történtek a világban. Ezekhez politikai kezdeményezések is hozzájárultak. Most - amikor a veszélyes világhelyzet új kezdeményezéseket sürget - az 1969-1975 közötti évek, a helsinki konferencia előkészítésének számos tapasztalata hasznos tanácsul szolgálhat. A következőkben ezek közül a legfontosabbakat tekintjük át. Az enyhülést az antagonisztikus ellentétekből eredő feszültségek közepette olyan javaslatokkal lehet elérni, amelyek minden érintett kormányban tudatosítják, hogy érdekelt az enyhülésre irányuló javaslatok megvalósításában. Az imperializmus 1969-ben sem volt jobb, mint ma, és a harc a szocialista és a kapitalista világrendszer között sem volt más. Mégis sikerült nemzetközi együttműködést teremteni a helsinki konferencia előkészítésére, mégpedig olyan javaslatokkal, amelyek minden érintett kormányt érdekeltté tettek a terv elfogadásában. Amikor világossá vált, hogy a tervezett konferencián nemcsak új szólamokat akarunk hangoztatni a régiek helyett, hanem valóban békés egymás mellett élést, biztonságot és együttműködést akarunk az európai országok között, akkor az Egyesült Államokat és Kanadát is be kell vonnunk a tervezésbe. Nem becsapni és „tárgyalásra kényszeríteni” kell őket, hanem őszintén érdekelt partnerré tenni. Kissinger az emlékirataiban azt írta, hogy 1969-ben a budapesti felhívás után ismerte fel és közölte az elnökkel: az Egyesült Államok érdeke, hogy az európai konferencián részt vegyen. Ez a felismerés azonban csak 1971-ben, a NATO római külügyminiszteri tanácskozásán jutott kifejezésre. Az egymással szemben álló felek felismerték, hogy egymást nem semmisíthetik meg, de kölcsönösen módosíthatják egymás politikáját s így az egymáshoz való viszonyukat is. A változások éles fordulatait a legszembetűnőbben mutatja az, hogy 1970 márciusában, Willy Brandt és Willy Stoph erfurti találkozója után még úgy látszott, hogy nincs lehetőség az NDK és az NSZK viszonyának normalizálására, két hónappal később, májusban, a kas- seli találkozójuk után pedig már kibontakoztak a két német állam kapcsolatai rendezésének a körvonalai. Az antagonisztikus ellentétekből fakadó feszültségek enyhítéséhez szükséges kölcsönös bizalom nélkülözhetetlen minimumának az előfeltételeit felelős vezetők személyes találkozói teremthetik meg. 1969 és 1975 között a történelemben soha nem tapasztalt intenzitású tárgyalások fotytak különböző szinteken a szemben álló államcsoportok képviselői között. A személyes találkozók akkor is nélkülözhetetlenek és hasznosak voltak, ha nem volt konkrét eredményük. Eredménytelennek látszott 1970. március 19-én a Stoph-Brandt találkozó. Brandt mégis azt jelentette március 20-án a Bundestagnak: az erfurti találkozó után a két német állam közötti párbeszédet reálisabb lehetőségnek tartja, mint korábban. 6
