Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében

nai határvonulat egyenlőtlen szerződéseken alapul; hogy a határ szovjet oldalán vitás területek vannak; hogy vonják hátrább a szovjet határőrséget. (Ez még nem jelenti azt, hogy e követelésekről lemondtak volna.) Ugyanakkor nehezményezték, hogy szovjet csapatok állomásoznak a szovjet-kínai és a mongol-kínai határon; hogy a Szovjetunió támogatja „Vietnam kambodzsai agresszióját, délkeletázsiai terjeszkedését, Kína elleni szakadatlan határprovokációit”. Kifogásolták továbbá, hogy „a Szovjetunió agressziót követett el a Kínával szomszédos Afganisztán ellen”, s ezzel „súlyosan fenyegeti” Ázsia békéjét, Kína biztonságát. Ezek lényegében a korábbi feltételek neheztelésbe burkolt változatai, amelyek a helyzetet azért teszik különösen bonyolulttá, mert harmadik országokat érintenek. Ebben az összefüggésben, és szélesebb értelemben is, az „ékverés” kísérlete sem kizárt.

A szovjet-kínai viszonnyal kapcsolatban most megfogalmazott álláspont sajátossága az, hogy az előfeltételeket a biztonságpolitika dimenziójába viszi át: „Ha a szovjet hatóságok valóban őszintén óhajtják Kínával való kapcsolataik javítását, és gyakorlati lépéseket tesznek azért, hogy megszüntessék biztonságunk fenyegetését, abban az esetben a kínai-szovjet államközi kapcsolatok elindulhatnak a normalizálódás felé.” Ezzel a megfogalmazással egyrészt - kötelezettségvállalás nélkül, az eredeti pozícióba való visszatérés lehetőségének megőrzésével — elmossák a követelések korábbi merev, tételes jellegét, másrészt minden esetleges kudarcért jó előre a Szovjetunióra hárítják a felelősséget.

Kétértelmű a kínai kapcsolatépítő készség megformulázása: „A kínai és a szovjet nép között régi a barátság. Mi tevékenyen őrizzük és fejlesztjük e barátságot, függetlenül attól, hogy a kínai-szovjet államközi kapcsolatok milyen állapotban vannak.” Ez lehet gesztus, de jelenthet különbségtevést is a vezetés és a nép között.

Ez volt a KKP XII. kongresszusának reakciója arra a szovjet Kína-politikára, amely az SZKP kongresszusain, valamint L. I. Brezsnyev néhány nagy jelentőségű beszédében nyert megfogalmazást.43 A szovjet álláspont fő elemei - e beszédek tükrében — a következők:- a Szovjetunió Kínát szocialista országnak tekinti, bár Kína együttműködése az imperializmussal keresztezi a szocializmus érdekeit;- a Szovjetunió változatlanul elutasítja a „két Kína”-elvet, Tajvant Kína részének tekinti;- ha Kína nem hajlandó többre, akkor a kétoldalú kapcsolatokra a békés egymás mellett élés elvei is alkalmazhatók;- a Szovjetunió fenntartja magának a bírálat jogát, kiváltképp a kínai külpolitikát illetően;- nem kíván azonban beavatkozni Kína belső ügyeibe;-nem fenyegeti Kínát, nincsenek vele szemben területi követelései;- minden tőle telhetőt megtesz az államközi kapcsolatok javításáért;

34