Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
litikai entitásnak” tekinti. A beszámoló mindezt a kínai belügyekbe való beavatkozásnak minősítette. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az 1982. augusztus 17-i - már említett, meglehetősen kétes értékű - kínai-amerikai közös nyilatkozat előírásai megvalósulnak. Az Egyesült Államokhoz intézett figyelmeztetésként a beszámoló megállapította: „A kínai-amerikai kapcsolatok csak a szuverenitás, a területi integritás, a belügyekbe való kölcsönös be nem avatkozás elvei tényleges tiszteletben tartásának körülményei között fejlődhetnek egészségesen tovább”. A kínai vezetés ezzel türelmének, kompromisszum-készségének határait kívánta érzékeltetni. A kínai-amerikai kapcsolatok alakulásában nem látszik múló jelenségnek az együttműködés és e szembenállás kettőssége. Ennek hullámmozgása várhatóan tartós lesz. A kongresszus előtt a konfrontáció elemei voltak erősödőben.40 A kongresszus ellentmondásosan foglalkozott a kínai-szovjet viszonnyal. Egyfelől gesztusnak értékelhető kijelentések hangzottak el. A beszámoló felidézte, hogy a kapcsolatok hosszú időn át barátiak voltak. Kijelentette: „Felfigyeltünk arra, hogy a szovjet vezetők nemegyszer kifejezésre juttatták szándékukat a Kínához fűződő kapcsolatok megjavítására”. Gesztus értékű, hogy a kongresszusi dokumentumokban a korábbiakhoz képest megcsappant a szovjetellenes állás- foglalások száma, a hangvétel mérsékeltebb (például nem használták a „szociál- imperializmus” és a „szociálfasizmus” kifejezéseket, s az új szervezeti szabályzat - az előzőtől eltérően - nem támadja név szerint a Szovjetuniót). Nem szították az „északi veszélytől” való fenyegetettség pszichózisát. A japán és az amerikai kapcsolatok tárgyalásánál nem beszéltek „a szovjet hegemonizmus, expanzionizmus elleni közös fellépésről”, vagyis a távol-keleti második front korábbi ajánlatáról, sőt a japán és az amerikai kapcsolat tárgyalásakor egyáltalán nem esett szó „hege- monizmusról”, noha az ellene való fellépést kínai részről a korábbiakban a politikai együttműködés alapjának minősítették. Kína „apró lépések” formájában már a kongresszus előtt készséget mutatott arra, hogy a szovjet-kínai államközi kapcsolatokban elmozdulás történjék a normalizálódás felé. Ezt mutatta, egyebek mellett, több ad hoc személycsere, II- jicsov szovjet külügyminiszter-helyettes pekingi tárgyalása, a mélypontra került külkereskedelem megélénkülése.41 Erre utalt Hu Jao-pang francia újságírók előtt tett kijelentése, miszerint kínai részről nem kívánnak véleményt mondani a szovjet belső viszonyokról, más szóval hajlandóságot mutattak arra, hogy mérsékeljék a szovjet belső helyzetet naponta támadó propagandát.11 Másrészről a kongresszusi beszámoló a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapotáért a „szovjet hegemonizmust” tette felelőssé. Elmarasztalta a Szovjetuniót amiatt is, hogy „az amerikai hegemonizmussal együtt fenyegeti a békét”. A kongresszuson elmozdulás mutatkozott a kínai-szovjet államközi viszony normalizálásához támasztott kínai előfeltételek kérdésében. Ez az elmozdulás azonban maga is ellentmondásos. A korábban hangoztatott kínai előfeltételek közül nem említették a következőket: a Szovjetunió ismerje el, hogy a szovjet-kí33
