Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
mával a Szovjetuniót minősítették. Úgy tűnik, helyzetmegítélésük változott. Erre utal például Hu Jao-pangnak az a kijelentése, mely szerint: „A hegemonizmus ellen ott lépünk fel, ahol jelentkezik”.37 A kongresszus dokumentumai a „hegemonizmus” fogalmát ismételten kiterjesztették az Egyesült Államokra is. A kínai külpolitika módosulásainak nem lebecsülhető hatóoka - több kérdésben nyilván kiváltó oka is - az a határozott elvi és gyakorlati szembenállás, amellyel a kínai külpolitika negatív lépéseit a szocialista országok, a testvérpártok, haladó mozgalmak többsége fogadta. Részben a manőverező szándék, részben talán nem eldöntött orientációs szembenállások motiválhatták azt, hogy a kongresszuson több alapvető külpolitikai kérdésről homályosan, dodonai stílusban nyilatkoztak, egyes kérdésekben pedig egyáltalán nem foglaltak állást. Bizonytalanságot hagyott maga után a kongresszus a tekintetben, hogy végül is mik a kínai külpolitika prioritásai. A beszámoló először ezt a sorrendet adta: „baráti szocialista országok” (KNDK, Románia, Jugoszlávia); „Ázsia, Afrika és Latin-Amerika számos fejlődő országa”; „számos nyugati állam”; „kelet-európai államok”. Amikor azonban a konkrét relációkat tárgyalták, akkor ez volt a sorrend: Japán, Egyesült Államok, Szovjetunió. Most sem mondták meg, hogy mely országokat tekintenek szocialistának. A „baráti szocialista országok” formulából következhet az, hogy vannak más, nem baráti szocialista országok is. Ilyen feltételezést sugallhat a szervezeti szabályzat programatikus fejezetének e mondata: „Az egyetemes történelem több mint fél évszázados alakulása, különösen pedig a szocialista rendszernek egyes országokban való létrehozása és fejlődése bebizonyította a tudományos szocializmus elméletének helyességét.” A KKP vezetése tehát most is fenntartotta magának a minősítés jogát s ezzel a differenciált, szelektív megközelítés lehetőségét. A kongresszuson nem tisztázták százszázalékos egyértelműséggel a ha%a egyesítésének fogalmát. Az erre vonatkozó, fentebb már idézett formulából teljes biztonsággal csak az állapítható meg, hogy az egyesítés megvalósításában számítanak a tajvani, a hongkongi, a makaói és a külföldön élő kínaiakra is, de az nem, hogy a haza egyesítése kizárólag Tajvan, Hongkong és Makao visszatérésével egyenlő. A kongresszuson adott formulába így - szükség esetén - belevihetők Kína más országokkal szemben támasztott területi követelései is. A proletár internacionalizmus elvét a kongresszuson általános összefüggésben, deklarative említették, nem építették be szervesen a külpolitikai koncepcióba, nem konkretizálták alkalmazási körét. A pártközi kapcsolatokra, mint látni fogjuk, nem vonatkoztatják, az államközi kapcsolatokra pedig - társadalmi rendszerektől függetlenül - egyértelműen a békés egymás mellett élés elveit tartják alkalmazandónak. A kongresszuson nem esett szó a „három világi-elméletről. E doktrína pekingi értelmezésében, kezelésében változások voltak. A kínai-amerikai kapcsolatok felfelé ívelésével párhuzamosan egyre kevesebbet emlegették, míg végül szinte telJi
