Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
változatlanul fejlődő ország”, s részletesen taglalta a fejlődő világ súlyát, szerepét a nemzetközi kapcsolatokban.33 Ez a hangsúlyváltás megkövetelte, hogy Kína tisztázzon néhány gazdasági természetű kérdést. A beszámoló megállapította, hogy Kína - mint fejlődő ország - nem képes jelentős gazdasági segítséget nyújtani; hogy Kína nagy perspektívát lát a Dél-Dél együttműködésben, ezért szorgalmazza annak megvalósulását.34 Egy külpolitikai tanulmány megpróbálta eloszlatni a fejlődőknek azt az aggodalmát, hogy Kína rontani fogja esélyeiket a nemzetközi hitelpiacon, a kínai exportcikkek pedig versenytársaik lesznek a világpiacon.35 A harmadik világgal való szolidaritást kívánták bizonyítani azzal, hogy a kongresszuson támogatásukról biztosították a koreai nép harcát hazája egyesítéséért; a kambodzsai nép, a „Demokratikus Kambodzsa egységkormányának küzdelmét a vietnami agresszió ellen”; az afgán nép harcát a „szovjet agresszió ellen”; az afrikai népek küzdelmét a dél-afrikai fajüldözők ellen. Ezt kívánták bizonyítani azzal, hogy elítélték Izrael agresszióját, amelyet az „amerikai hegemo- nizmus” segítségével folytat, hogy támogatásukról biztosították a palesztin nép, az arab népek harcát. A harmadik világ tagjának alapállásából sajnálkoztak azon, hogy e csoport egyes államai között fegyveres konfliktusokra került sor. Az egész világ, de különösen az ázsiai térség országainak bizalmát kívánták erősíteni azzal a kijelentéssel, miszerint Kína „... egyetlen külföldi ország szuverenitását sem sértette meg...”, hogy „Kína semmilyen körülmények között sem fog hegemóniára törni”. Nyilván feledtetni akarták a Vietnam elleni fegyveres támadást, amelyet a kongresszus nyilvánosságra hozott anyagaiban teljesen elhallgattak. A kongresszus tehát egyértelműen azt mutatta: Kína a harmadik világra készül támaszkodni harmadikutas, manőverező külpolitikájának folytatása közben. A külpolitika átértékelési folyamatának részeként Kína növekvő érdekeltséget mutatott arra, hogy egyes szocialista országokkal rendezze mélypontra süly- lyedt kapcsolatait, másokkal fölélénkítse a meglevőket. Ez egyrészt a politikai függetlenség demonstrációja a világ felé, másrészt oldalvágás Washingtonnak, harmadrészt gesztus a nemzetközi progressziónak. Ugyanakkor olyan gazdasági érdekek is meghúzódnak mögötte, amelyek a külkereskedelem diverzifikálásához, jól adaptálható technika és tapasztalatok importjához, a szocialista országok közreműködésével egykor épült több mint 250 nagyüzem rekonstrukciójához kapcsolódnak. Valószínűnek látszik, hogy a XII. kongresszuson jóváhagyott külpolitikát egy sajátos, Kína-központú egyensúly-koncepció is motiválta. Mint ismeretes, a „három világ”-doktrína még úgy ítélte meg, hogy az erőviszonyok az Egyesült Államok rovására tolódtak el, amely így defenzívába került, míg a Szovjetunió - úgymond - offenzívába lendült.38 Ebből logikusan következett, hogy az időnyerésre játszó Kína az Egyesült Államokhoz közeledett. Annak az időszaknak volt a jelszava az, hogy a Szovjetunió az első számú ellenség. A hegemonizmus fogal30
