Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - SZEMLE - Barbi Balázs: Küzdelem az új világgazdasági rendért - az UNCTAD VI. konferenciája
seiket egységesítették. Megjegyzendő azonban, hogy a konkrét célkitűzéseket csak rendkívül elnagyoltan, vázlatosan pontosították. Ebben szerepe volt annak, hogy egyrészt maguk a fejlődő országok sem tudták (tudják), hogy az egyes részterületeken milyen valóságos és reális célt kellene, lehetne megvalósítani, másrészt pedig a célok összehangolása - tekintve a rendkívüli heterogenitást - szinte elképzelhetetlen volt. A mélyebbre hatoló, részletekbe menő célegyeztetésekhez nem voltak adottak a feltételek. (Részben az időtényező miatt, részben pedig azért, mert nem tudhatták, meddig elég az összetartó erő, mikor, hol bizonyulnak erősebbnek az érdekellentétek az összekötő céloknál.) II. Mielőtt áttekintenénk az új nemzetközi gazdasági renddel kapcsolatos célrendszert, azaz magát a reformprogramot, érdemes említést tenni néhány jelentősebb történelmi állomásról, a fontosabb „mérföldkövekről”. Az első UNCTAD-tanácskozást 1964-ben Genfben rendezték meg. A másodikra 1968-ban Üj-Delhiben, a harmadikra 1972-ben Santiago de Chilében, a negyedikre 1974-ben Nairobiban, míg a legutóbbi, ötödik értekezletre 1979-ben Manilában került sor. Időközben - s nem kisebb jelentőséggel - lezajlott az el nem kötelezett országok II.-V. csúcsértekezlete, illetve Manilát követte a havannai (hatodik), és új-delhi (hetedik) felső szintű tanácskozás. Ugyanezen időszakon belül került sor az ENSZ Közgyűlésének két, kizárólag gazdasági problémákkal, mindenekelőtt a fejlődő országok helyzetével és az új nemzetközi gazdasági renddel foglalkozó rendkívüli ülésszakára (VI. és VII. rendkívüli ülésszak, 1974-ben, illetve 1975-ben). 1980-ban az ENSZ-nek ismételten rendkívüli közgyűlési ülésszaka foglalkozott gazdasági kérdésekkel. 1964-től napjainkig a fejlődő országok a fentiek mellett is számos olyan értekezletet, tanácskozást tartottak, amelyeken akár a fejlődő országok mindegyikének (nagy többségének), akár csak egy kontinens képviselőinek jelenlétében a globális gazdasági nehézségekkel és a csoportosulás speciális gondjaival foglalkoztak. Ezek közül kiemelhetők az ún. Dél-Dél konferenciák, amelyek (részben az önerőre támaszkodás elméletének hatása alatt, de nem kizárólag a belső összefogásra koncentrálva) vizsgálták az új nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer kérdéseit.2 E tanácskozásokon számos olyan dokumentum született, amelyek a korábban említett konferenciákon elfogadott dokumentumoknál sokkal nagyobb jelentőségűek, sokkal nagyobb hatást gyakoroltak a harmadik világ tevékenységére, magatartására. S végül, de nem utolsósorban említhető az 1975-1977 közötti párizsi értekezlet, valamint az 1981-es cancuni csúcstalálkozó. A nemzetközi rendezvények sokasága két tényezőre utal: egyrészt jelzi, hogy az új nemzetközi gazdasági rend, tehát a világgazdasági kapcsolatok átalakí123
