Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - SZEMLE - Földvári Gábor: Az ENSZ Közgyűlésének 1982. évi, 37. ülésszaka
zattervezetet, amelyet az alapokmánnyal és a szervezet szerepének erősítésével foglalkozó különbizottság dolgozott ki még az 1980. évi manilai ülésén. Ez megerősíti az alapokmánynak azt az elvét, hogy a viták békés rendezésének eszközét valamennyi érdekelt fél egyetértésével kell kiválasztani. Ismételten kimondja az erőszak és a beavatkozás tilalmát. A megoldatlan vitákban a BT illetékességéről szól, de — az eddigiekhez képest némi hangsúlyeltolódással - említést tesz a Közgyűlés és a Nemzetközi Bíróság szerepéről is. Nem kapott támogatást az a szélsőséges javaslat, amely szerint az ENSZ-nek behatóan kellene foglalkoznia a Biztonsági Tanács állandó tagjai vétójogának megszüntetése, illetve gyakorlása korlátozásának kérdésével. A mélyreható vitában 70 ország képviselője vett részt. Határozat született a III. Tengerjogi Konferencia záróüléséről, az egyezmény aláírásra való megnyitásáról. Időközben az egyezményt 119 ország alá is írta. Az a tény, hogy ebben a feszült nemzetközi helyzetben sikerült egy nagy jelentőségű, lényeges jogi szabályozásokat magában foglaló és messzemenő gazdasági következményekkel járó nemzetközi egyezményt tető alá hozni, ösztönző példaként szolgálhat a más területeken folyó multilaterális tárgyalásoknak. A Közgyűlés állást foglalt a műholdról sugározható, úgynevezett közvetlen televízióadások elveiről. Ez igen lényeges politikai témaként szerepelt a Közgyűlés napirendjén, hiszen a fejlődő országokhoz képest szinte behozhatatlan technikai előnnyel rendelkező fejlett tőkés országok szabad kezet kívántak maguknak biztosítani más országok területének besugárzására az általuk meghatározott műsorprogrammal. A Közgyűlés vonatkozó határozata kimondja, hogy a közvetlen sugárzás csak megállapodások alapján indulhat meg. Hangsúlyozza azt is, hogy az információáramlás terén olyan együttműködésre van szükség, amely elősegíti a béke megőrzését, és amely az államok és a népek közötti megértést szolgálja. A világszervezet költségvetése, pénzügyi helyzete. Gazdasági gondjainak súlyosbodásával csökken a tagországok hajlama tagdíj kötelezettségük időbeni teljesítésére. A főtitkár jelentése a szervezet pénzügyi válságáról számos példával bizonyítja a helyzet kritikus voltát, és jelzi a tagországok tagdíjfizetési moráljában érvényesülő kedvezőtlen tendenciákat. Megállapítja például, hogy míg 1978-ban június 30-ig a folyó évre esedékes tagdíjaknak 56,86 százalékát fizették be, 1982- ben ennek aránya csak 29,40 százalék volt.5 A főtitkári jelentés sajnos nem szól az igazi okokról. Arról például, hogy az ENSZ költségvetése rendkívül magas (jelenleg évi 750 millió dollár), és állandóan emelkedik. A személyi kiadások indokolatlanul nagyok, és nem vált még jellemzővé a takarékos gazdálkodás egyéb területeken sem. A költségvetést sok olyan tétel terheli, amely az alapokmánnyal nem egyező tevékenység finanszírozására szolgál. Emiatt is gyakoriak a tagdíj-visszatartások. Az ülésszak ideje alatt a három legnagyobb tagdíjfizető, az Egyesült Államok a Szovjetunió és Nagy-Britannia képviselője együttesen kereste fel a főtitkárt, és közös felhívásban kérték a takarékosabb gazdálkodást, a költségvetés állandó 118
