Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - SZEMLE - Balogh András: Az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete Új-Delhiben
Súlyosbodó nemzetközi politikai és világgazdasági feltételek Kétségtelen, hogy a hetvenes évek elejétől kezdődő és hosszan elhúzódó világ- gazdasági válság a fejlődő országokat erőteljesen sújtja. Összesített nemzeti terméküknek a hatvanas és hetvenes évekre jellemző 5-6 százalékos növekedése lelassult, 1979-ben 4,4, 1980-ban 2,9, 1981-ben 0,6 százalékot ért csak el, és minden valószínűség szerint az 1982-es adatok ennél is rosszabbak.1 Körülbelül egy- harmada a munkaerőnek, vagyis 4-500 millió ember teljes vagy részleges munkanélkülinek tekinthető. Mintegy egymilliárd ember szenved alultápláltságtól, akik közül 500 milliót sorolnak az éhezők közé. Az utóbbi időben a fejlett tőkés országok válságjelenségei közvetlenül éreztetik hatásukat a fejlődő világban. Az a tény, hogy az OECD-országok összesített nemzeti termékének a növekedése 1979 és 1982 között 1,9 százalékról 0,8 százalékra esett vissza,2 hogy az ipari termelés alacsonyabb szinten van, mint három évvel ezelőtt (1982-ben-4,25 százalék 1981-hez képest),3 hogy a munkanélküliek aránya több mint 10 százalék,4 hogy továbbra is magas kamatlábakkal és kereskedelmi- mérleg-hiánnyal kell számolni, súlyos következményekkel járt az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok minden csoportja számára. Az úgynevezett tőkefelesleggel rendelkező olajexportáló országok összesített nemzeti termékének értéke több mint 10 százalékkal csökkent 1981-ben 1980-hoz képest.5 Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának jelentése szerint 1982-ben az előző évhez képest 1,4 százalékos egy főre jutó termeléscsökkenés következett be, és különösen kritikussá vált a helyzet a mezőgazdaság területén; a hetvenes években ugyanis az élelmiszer-termelés rátája csupán fele volt a lakosság növekedésének. A harmadik világ exportja egészében 1980-ban 5,8, 1981-ben 4,5 százalékkal csökkent. A helyzet súlyosságát még inkább hangsúlyozza az a tény, hogy csupán mintegy tíz ország rendelkezik jelentős iparcikkexporttal a fejlődő országok közül, míg a többség, mintegy száz ország, elsősorban mezőgazdasági és ásványi nyersanyagexportőrök. Ami a mezőgazdasági nyersanyagok árainak alakulását illeti, egészében megállapítható, hogy tovább tart a monokultúrás gazdasággal rendelkező fejlődő országok számára a cserearányromlás. Néhány példa6: a cukor ára 1981-ben 9 százalékkal maradt alatta a húsz évi átlag reálárainak. A kávé ára visszaesett a 60-as évek alacsony szintjére. Jóllehet a kávétermelők 2,6 millió tonnáról (1960-62) 3,6 millióra növelték a termelésüket a 70-es évek elejére, lényegében csak a húsz évvel ezelőtti exportbevételekre tudtak szert tenni. A teaárak még drámaibb módon csökkentek, a jelenlegi kiárusítási árak a 60-as évek árainak csak 1/3-át érik el. A banán árszintje az elmúlt húsz esztendő alatt mintegy 20 százalékkal csökkent. A nyersgumiárak épp hogy felülmúlják az 1970-es évek elejének árait. Hasonlóképpen bizonyos csökkenés vagy stagnálás mutatkozik a szójabab, a pálmaolaj, a gyapot és más termékek árait illetően. A 80-as évek eleje tovább erősítette ezeket a negatív tendenciákat. Az ola«7
