Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban
mészetesen más kérdés, hogy az ezzel szükségszerűen együtt járó automatizálás, a munkaerőpiac szerkezeti változásainak tudatos meggyorsítása, a megtermelt jövedelem újraelosztása nem hoz-e magával olyan súlyos társadalmi és belpolitikai feszültségeket, amelyek a különben célravezető gazdaságpolitika megvalósítását keresztezik.27 (Ebben az esetben azonban hosszú távon az EK tartós térvesztésével lehet számolni.) Az EK másik lehetséges eszköze a versenyképesség javítására a közösségi erőfeszítések megsokszorozása, a gazdasági egység erősítése. Ennek központi eleme a technológiapolitika lehet, amely kiegészülne két- és több oldalú kereskedelmi és együttműködési lépésekkel. Az utóbbiak célja az alkalmazkodás megköny- nyítése, de nem a strukturális hátrányok konzerválása. E célt segítené elő az ipari munkamegosztásban érvényre jutó új partnerválasztási kritériumrendszer, amely nem a régión belüli, hanem a komparatív előnyöket ígérő világméretű munkamegosztásra helyezné a hangsúlyt. A brüsszeli gazdasági stratégia papíron jól mutat, megvalósítása azonban több mint kérdéses. Ennek nemcsak a már említett szociális meggondolások szabhatnak gátat, de az is, hogy a nyugat-európai struktúrafejlesztésben egyre kevesebb olyan, élenjáró műszaki technológiát alkalmazó termelési terület kínálkozik, ahol még nem jelentek meg a japánok. A japán verseny előli kitérés esélyei számottevően csökkentek az elmúlt években. Ennél is súlyosabb gondnak tetszik a tagállamok változatlanul eltérő érdekeltsége, érzékenysége a különféle gazdasági problémákkal szemben. Bár egyes területeken a közösségi fellépés erősödhet, lényeges, előremutató kérdésekben a nemzeti különutak fennmaradása tűnik valószínűnek, ami a Japán és az egyes EK-tagállamok közötti megállapodások, sajátos szabályozások fennmaradása és kibővülése melletti érv. A növekvő gazdasági összefonódottságból fakad, hogy Japán - alapvető céljainak feladása nélkül, sőt éppen ezek megvalósítása végett — két területen is bizonyos engedményekre kényszerülhet. Egyrészt biztosra vehető, hogy az EK exportőrei számára a mainál több lehetőséget kell biztosítania saját belső piacán. Másrészt exportoffenzívájának erősségét esetenként önkéntes exportkorlátozás formájában mérsékelnie kell majd, ahogy erre elvétve már eddig is volt példa.28 Nagy a valószínűsége annak, hogy a japán—közös piaci gazdasági kapcsolatok egyre inkább túllépnek a kereskedelmi szférán. E tevékenységbővülés mindkét fél hosszú távú érdeke. Különösen sokat várnak a Nyugat-Európában megerősödő japán tőkebefektetési tevékenységtől: ettől remélik egyrészt az EK egyes tagállamai a japán műszaki fejlődés fő eredményeinek megismerését és átvételét, másrészt a közösség egésze a japán exportoffenzíva más és Brüsszel számára kellemesebb eszközökkel való folytatását. A hetvenes években a japán beruházások a közvetlen áruexport szolgálatában álltak, hiszen elsősorban kereskedelmi hálózat kiépítésében, a szolgáltató, javító, karbantartó háttér megteremtésében jelentek meg. A nyolcvanas években élre törhetnek a termelő beruházások (elektronika, 79
