Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban
port japán piacra való bejutása feltételeinek javítása érdekében. A nyolcvanas évek elejére kialakult kereskedelmimérleg-hiány megszüntetésére vagy akár csak enyhítésére aligha lehet számítani. Ha azonban az EK nem tudja kivitelét bővíteni Japánba, tovább erősödhet a nyugat-európai integráció defenzív kereskedelempolitikája, és kiegészülhet újabb ágazatokra kiterjedő szektorális politikákkal. Ez azonban - és ezzel az EK is tisztában van - igen súlyos következményekkel járhat. Először is tovább erősítené a világkereskedelemben amúgy is növekvő számú példán megfigyelhető protekcionista gyakorlatot. Másrészt aligha érne el érdemleges eredményt, hiszen a japán kivitel jellege az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Amíg a japán export döntő hányadát közepes műszaki színvonalú tömegtermékek adták, a kereskedelmi korlátozások ígérhettek némi sikert, különösen abban az esetben, ha az átmeneti korlátozás során az EK fejlettebb műszaki áruk termelésére tudott áttérni. Ma azonban a japán kivitel műszakilag igényes, sokszor élenjáró cikkekből tevődik össze. Ezek behozatalának korlátozása köny- nyen vezethet fokozódó technológiai lemaradáshoz Nyugat-Európában. Ilyen körülmények között valójában nem is kereskedelempolitikára, hanem új struktúra- és technológiapolitikára lenne szükség. Végül - még ha a japán termékek behatolását meggátolná is a közösségi kereskedelempolitika - minden korlátozás közvetetten bumerángként hatna az EK-exportőrökre az integráción kívüli piacokon. Ugyanis ebben az esetben a japán exportoffenzíva kényszerűen más földrajzi régiókra koncentrálódna, és itt találkoznának az EK-országok termékei az eddigieknél is élesebb japán konkurrenciával. A világpiacon ugyanis semmiféle kereskedelempolitikai trükk nem segít: hogyan is lehetne előírni az EFTA-orszá- goknak vagy az Egyesült Államoknak, hogy ne a jobb és olcsóbb japán termékeket, hanem a drágább és gyengébb minőségű nyugat-európaiakat vásárolják meg ?25 A fentiekből következik, hogy a nyolcvanas években az EK kereskedelempolitikájának viszonylagos fontossága mérséklődik: az igazi harctér már nem a kereskedelem-, hanem a legfejlettebb szektorokat átfogó technológiapolitika lesz.26 Ennek értelmében merülnek fel és fogalmazódnak meg az EK viselkedésével, gazdaságpolitikájával kapcsolatos új követelmények. Ezek hordozójává annak a struktúrapolitikának kellene válnia, amely jelenleg az EK egyik leggyengébb pontja. Itt ugyanis nemcsak a műszaki haladás élvonalában álló fejlesztések kiemelt kezeléséről van szó, nemcsak bizonyos nyugat-európai specialitások piaci pozícióinak megőrzésére van szükség (például atomreaktorok, speciális bányagépek, komplett gyárberendezések, napenergiával működő erőművek, tengeri bányászathoz szükséges felszerelések, repülőgépek, kétéltű járművek stb.), hanem olyan - esetenként gyökeres - helyzetátértékelésről, amely az eddigi nyugat-európai gazdaságpolitika és részben társadalmi értékrend új vágányokra helyezését követeli meg. Mivel a japán konkurrencia elől ma már nem lehet kizárólag (és főleg nem a hagyományos ágakban) műszaki fejlesztéssel és innovációval kitérni, csak a termelékenység gyors emelése és a nyugat-európai bérköltségeknek a japánokéval szembeni relatív mérséklése tűnik gazdasági szempontból járható útnak. Ter78
