Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban
A számos tanulságból csak a leglényegesebbeket emeljük ki: Japán a világ legnagyobb gépfelvevő piacán, az Egyesült Államokban a hetvenes évek közepén megelőzte az EK-t, és azóta is fokozatosan építette ki állásait. Az EK saját belső piacán is teret vesztett, nem utolsósorban a ma még kicsiny hányadot képviselő, de dinamikusan bővülő japán gépexport következtében. Az EK nem tudta növelni szerepét Japán gépimportjában sem. Végül valamennyi feltüntetett fejlődő térségben nyomon követhető az EK fokozatos térvesztése és a japán pozíciók szilár- dulása, ami a különböző fejlettségű régiók között kibontakozó ipari munkamegosztás intenzitására (vagy intenzitáshiányára) is utal. A nemzetközi versenyképesség alakulását más oldalról jelzi az EK és Japán részarányváltozása a világgazdaságban napjainkban lemaradónak tartott ágazatok termelésében. Japán csaknem valamennyi munkaigényes és standardizált árucsoportban lényegesen, esetenként látványosan mérsékelte világexportbeli súlyát. Ez azokra a termékkategóriákra is vonatkozik, amelyekben a hetvenes évek elején - az ismert japán exportpolitika eredményeként - meghatározó világpiaci részesedésre tett szert. Amikor azonban kiderült, hogy az adott termék eladása korlátokba ütközik (akár azért, mert a piac telítődött, akár azért, mert a japán termelési költségek komparatív előnyei lemorzsolódtak, vagy mert a műszaki újdonságjelleg megszűnt, vagy az importőr ország(ok) fellépése miatt „önkéntesen” korlátozni kellett a kivitelt), igen gyors váltás következett be, a kereskedelmi akadályokba nem ütköző exportképes ágazatok (termékcsoportok) javára. Az EK visszafejlesztési törekvéseinek sikere jóval ellentmondásosabb. Igaz, a világexportbeli nagyobb részesedés, amely mögött általában jelentős termelési kapacitások húzódnak meg, fékezheti a visszafejlesztés kívánatos ütemét - bár Japán e téren is más tapasztalatokkal szolgál. Az energiaigényes tömegtermékek világexportbeli részesedésének növekedése bizonyosan nem vall pozitív irányú szerkezetváltozásra. Ennél is lényegesebb azonban (és úgy gondoljuk, itt ragadható meg a legutóbbi évek erőviszony-eltolódásainak egyik központi eleme), hogy az 1971-1977 között többé-kevésbé egyenes vonalú visszafejlesztési folyamat kifulladt. Sőt egyfajta visszarendeződés indult el, amennyiben a lemaradó ágazatok világexportbeli részesedése ismét növekedni kezdett. Nem nehéz e folyamat mögött a nyugat-európai gazdaságpolitika ellentmondásosságát, a társadalmi (szociális) és strukturális megfontolásokat és a visszafejlesztést gátló EK-szintű ipar- és kereskedelempolitika befolyását felfedezni. A nemzetközi iparszerkezeti átrendeződés általános trendjeivel kifejezetten ellentétes, hogy az EK részesedése a pamutszőttes, az idomacél, az útikellékek, a cipő világexportjában 1977—1980 között ugrásszerűen emelkedett, akárcsak a fekete-fehér televíziókészülékek Japán által gyors ütemben feladott piacán. Japán exportszerkezetének gyors átrendeződése és az EK igen ellentmondásos strukturális folyamatai azonban nemcsak belgazdasági, társadalmi tényezőkkel magyarázhatók, hanem emögött jelentős partnerválasztási különbségek is rejlenek. A termelési struktúra változtatása mindig függ attól a külső környezettől is, 75
