Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Notai András: Konfliktusok, konkurrencia és kooperációs lehetőségek az EK-Japán kapcsolatokban
A kétoldalú gazdasági kapcsolatok A japán gazdasági diplomácia már a hatvanas évek elejétől egyengette a japán export útját Nyugat-Európában. 1960-ban az NSZK-val, két évvel később Angliával, 1963-ban a Benelux országokkal és Franciaországgal, végül 1968-ban Olaszországgal kötött Japán kétoldalú kereskedelmi egyezményt a kölcsönösen biztosított legnagyobb kedvezmény mellett.8 A hetvenes évek első felében kiépülő közös kereskedelempolitika aztán ezeket a bilaterális kapcsolatokat fokozatosan Brüsz- szel hatáskörébe utalta, anélkül, hogy az EK Bizottsága Japán számára elfogadható szerződéskötési javaslatot tudott volna kidolgozni. 1973 júniusa óta hivatalos érintkezés van az Európai Közösség és Japán között, amelyekre évente két alkalommal viszonylag magas szinten kerül sor. Az EK a hetvenes évek első felében olyan megállapodást kívánt volna kötni, amely bizonyos japán exportcikkekre beviteli kontingenseket szabott volna meg. Japán viszont arra törekedett, hogy minél kevesebb importkorlátozással kelljen szembenéznie. A japán diplomácia sikereként könyvelhető el, hogy a hetvenes évek közepéig hozott összesen 45 import- korlátozó intézkedésből mindössze 27 volt közösségi szintű, míg 18 ilyen határozatot csak egy-egy tagállam hozott.9 A kétoldalú gazdasági kapcsolatok új és egyre több feszültséget érlelő szakasza kezdődött 1976-ban. A konfliktuspotenciál a japán gazdasági szervezetek szövetsége, a Keidanren elnökének, Toshiwa Dokónak nyugat-európai látogatása során vált érzékelhetővé. A Doko-misszió célja a japán-nyugat-európai gazdasági együttműködés fejlesztése volt. Ezzel szemben a látogatás minden állomásán - beleértve a liberális külgazdasági politikát folytató NSZK-t is - másról sem lehetett hallani, mint az EK-országok panaszairól a saját iparukat tönkretevő japán konkurrenciával kapcsolatosan és arról az erősödő nyugat-európai követelésről, hogy Japán egyrészt önmaga korlátozza nyugat-európai kivitelét, másrészt nyissa meg belső piacát az EK termékei előtt. „Mintha fejlődő országok egy csoportjával beszélgettünk volna” - összegezte véleményét a küldöttség egyik tagja.10 Valójában e látogatás nemcsak a problémákat tudatosította a japánok számára, de azt is, hogy nemcsak észak-amerikai és távol-keleti piac létezik, hanem egy nagy felvevőképességű nyugat-európai is, amelyen ugyan egyre-másra születhetnek a japán kivitelt korlátozó szabályozások, de amellyel szemben a japán ipar és kereskedelem előnyét meg kell tartani, illetve tovább kell növelni. E kettős felismerés mozgatta aztán az 1977 és 1982 között megélénkült gazdasági diplomáciai tárgyalásokat.11 Japán fokozatosan, néha ugrásszerűen növelte kivitelét az EK-ba, s váltott ki néhány termékcsoportra koncentrált kivitelével nyugat-európai tiltakozásokat. Az EK 1981 februárjában importellenőrzést vezetett be, ami önmagában nem jelentett importkorlátozást, de a japán személygépkocsi-, színestelevízió- és szerszámgépexport számára ilyen korlátozások bevezethetőségét reális fenyegetéssé tette. Amennyiben a fenti termékek Japánból származó importja egy adott határt elérne, közösségi importszabályozásra kerülhetne sor. (Valójában a japán 63
