Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Király János: A Reagan-kormány Latin-Amerika-politikája
megkétszerezte a gazdasági segélyek összegét, és növelte a Salvadorban működő katonai szakértőinek számát is. Az Egyesült Államok 1981 januárjában megtagadta a Carter-kormány által Nicaraguának ígért 75 millió dolláros segély folyósítását, februárban pedig „elhalasztotta” a PL 480 sz. kongresszusi törvény alapján a sandinista forradalmi kormánynak felajánlott 9,6 millió dollár értékű gabonasegélyt is. „Nicaragua beavatkozott a salvadori belügyekbe, és támogatást nyújt a hazafiaknak: így a többi között területén működési lehetőséget biztosított (s rádióállomást szerelt fel) a sal- fovadori rradalmi parancsnokságnak” - hangzott a State Department indoklása.11 A managuai kormánytól megvont amerikai segélyeket pótlandó, a szovjet kormány 45 millió dolláros pénzügyi segítséget és 4 millió dollár értékű gabonagyorssegélyt juttatott Nicaraguának. Az amerikai külügyminisztérium által kiadott fehér könyvben a washingtoni kormány „bizonyítékokat” tárt a világ elé a „nemzetközi kommunizmus középamerikai felforgató cselekményeiről”, amely dokumentumok hitelességét a polgári sajtó is kétségbe vonta. Nem járt nagyobb eredménnyel az amerikai kormány által Nyugat-Európába küldött Eagleburger külügyminiszter-helyettes sem, akinek az volt a megbízatása, hogy megszerezze a szövetségesek támogatását az Egyesült Államok salvadori politikájához s a közép-amerikai problémák globali- zálásához. Az 1981-ben hivatalba lépett amerikai kormány karibi stratégiáját ellenezte a latin-amerikai országok többsége is, amelyek óva intettek egy esetleges nyílt amerikai vagy akár bármely más latin-amerikai országgal karöltve végrehajtandó multilaterális intervenciótól. Sőt az 1981. szeptemberi közös francia-mexikói nyilatkozat (amely politikai tényezőként ismerte el a salvadori hazafias erőket) egyenesen kihívást jelentett az amerikai kormány közép-amerikai politikájával szemben. Jóllehet ez a deklarált szolidaritás jelentős politikai támogatást jelentett a juntaellenes salvadori gerillacsapatok küzdelméhez, ezt a nyilatkozatot nem követte a latin-amerikai országok osztatlan helyeslése és a térség országainak felzárkózása (mert egyes országok a salvadori belügyekbe történő beavatkozásnak minősítették). Ezek ellenére is agresszív amerikai nyilatkozatok egész sora hangzott el. Egyebek között Haig akkori külügyminiszter azzal fenyegette Kubát, hogy „az Egyesült Államok el fog menni egészen a salvadori konfliktus eredeti forrásához” (s nem lesz válogatós a módszereiben). Nicaraguát tekintve azon a véleményen volt, hogy a nyílt katonai intervenciót kizárva minden más eszközt igénybe kell venni a sandinista forradalmi folyamat visszafordításához.12 A Reagan-kor- mány salvadori politikáját azonban a kongresszus tagjainak egy része is kifogásolta, attól tartva, hogy az ország egy második vietnami kalandba bonyolódik. A remélt nemzetközi és hazai támogatás elmaradása a Reagan-kormányt valamelyest mérsékeltebb megfogalmazásokra kényszerítette az első hónapok igen agresszív fellépései után. 50
