Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Király János: A Reagan-kormány Latin-Amerika-politikája
Az amerikai „nemzetbiztonság” Közép-Amerikában és a karibi medencében Mindazok, akik a nemzetbiztonság mindenekfölöttiségét vallják, gyakran hangoztatják, hogy az amerikai kormányok - s különösen Carteré - nem foglalkoztak kellő alapossággal és mélységig a tárgyalt térséggel: egyszerűen tudomást sem vettek Latin-Amerikának a világgazdaságban, a nemzetközi viszonyokban megváltozott és növekvő szerepéről, amely objektíve befolyásolta az Egyesült Államoknak a latin-amerikai régióhoz fűződő kapcsolatait. E felfogás hívei szerint a Közép-Amerikában kiéleződött ellentmondásokat, az utóbbi években megerősödött exportra termelő szektor és a félfeudális termelési viszonyok között támadt feszültségek folytán felgyorsult társadalmi polarizáció és marginalizáció teremtette politikai instabilitást az Egyesült Államok nem derítette fel kellő előrelátásssal, vagy pedig egyszerűen a vaksága akadályozta meg az amerikai politikát abban, hogy a térség helyzetének változásait érzékelje. Az ún. So- moza-lobby az amerikai törvényhozó szervekben a végsőkig kitartott a nicaraguai diktátor mellett, holott biztosra vehető bukása már hónapokkal a sandinista győzelem előtt nyilvánvaló volt. Az Egyesült Államok azonban továbbra is bizalmat szavazott a latin-amerikai katonai diktatúráknak, és változatlanul támogatja a népelnyomó rezsimeket, amelyek a feltörekvő új politikai erőket sorozatos választási csalásokkal, erőszakkal vagy „egyszerűen” az ellenzék fizikai megsemmisítésével (Guatemalában ment ez végbe a legszembetűnőbben) tartották távol a hatalomtól. Az Egyesült Államok így reméli megőrizni a status quót és nemzet- biztonsági érdekeit. A nemzetbiztonság e felfogását hirdetők szerint a karibi medence az Egyesült Államok védelmi rendeszerének déli szárnya, így szerepe több szempontból létfontosságú. Az Atlanti-óceán felől nyitott kapuval rendelkező Karib-tengeren és a Mexikói-öblön keresztül futnak az Egyesült Államok nyersanyag- és olajellátását szolgáló legfontosabb hajóútvonalak. Reagan elnök szerint az Egyesült Államok külkereskedelmi forgalmának csaknem fele, importált kőolajának kétharmada, stratégiailag fontos nyersanyagainak több mint fele vagy a Panama-csatornán, vagy a fent említett tengeri körzeten halad keresztül. Kanada után Mexikó az Egyesült Államok második legnagyobb ásványi- anyag-beszerzési forrása, s a többi között az ezüst, cink, gipsz, antimon, higany, bizmut, szelén, bárium, rénium és ólom tekintetében a legnagyobb szállítója. A nyolcvanas évek közepére Mexikó biztosíthatja az Egyesült Államok olaj behozatal-szükségletének több mint 30 százalékát, s földgázban is szóba jöhető potenciális exportőr ország. Ugyanakkor Venezuela adja az Egyesült Államok vasércbehozatalának 28, petrolkémiai alapanyag- és kőolajimport-szükségletének 23, illetve 8 százalékát. A Karib-tengerben elhelyezkedő szigetekre (főként a Kis-Antillákra) telepített olajfinomítók dolgozzák fel az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei 43
