Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere
lésében és az amerikai külpolitika határozottabb fellépésének szükségességét illetően. így az újraformálódó konszenzus elsősorban az Egyesült Államok nacionalista, agresszív és egyúttal a katonai erőre jobban támaszkodó külpolitikai irányvonalának elfogadását segítette elő. A gazdasági erőnek mint a külpolitikai eszközrendszer egyik elemének szerepét és lehetőségeit tekintve figyelemre méltó a Hoover Intézet által készített, az Egyesült Államoknak a 8o-as években betöltendő szerepére vonatkozó elemzéssorozat egyik megjegyzése: „a nyolcvanas évekre szóló átfogó gazdaságpolitikai feladat a teljes foglalkoztatás és a gazdasági stabilitás belső gazdasági céljainak elérése anélkül, hogy a kereskedelem liberalizálásából származó előnyöket fel kellene áldozni, vagy a külső egyensúlytalanságból származó terheket hosszan el kellene viselni. E célok elérésének lehetősége ma távolabbinak tűnik, mint a 70-es évek kezdetén. Bármely gazdaságpolitikai válasznak el kell kerülnie a védekező gazdasági nacionalizmus folytatódását vagy egy kelet-nyugati, illetve észak-déli konfrontációt.”5 A Reagan-kormányzat éppen az utóbbi tanácsot nem hajlandó egyelőre követni. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok korlátozására irányuló amerikai lépések, a különböző szankciók és embargók életbe léptetése terhelte az atlanti viszonyt is, elsősorban politikai vonatkozásban. A nyolcvanas évek elejére az Egyesült Államoknak a szocialista országokkal való gazdasági kapcsolataiban meglehetősen paradox helyzet állt elő. Az 1974-es Jackson-Vanik- és Stevenson- féle módosításokkal az Egyesült Államok egyoldalúan korlátozta részvételét a Szovjetunió és más szocialista országok, valamint a fejlett tőkés országok közötti gazdasági, pénzügyi kapcsolatokban. így elvesztette azt a fontos „befolyásoló” tényezőt, amely a politikai kapcsolatok stabilizálásának is fontos eleme lehetett volna. Az amerikai gazdaság belső állapotából és a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokra vonatkozó politikai megfontolásokból adódóan az Egyesült Államok alig élt a „pozitív kapcsolatépítés” gazdasági lehetőségeivel az elmúlt öt-hat évben. A Reagan-kormányzat tevékenységében viszont előtérbe került a gazdasági erő „negatív alkalmazása”, vagyis a kapcsolatok leépítése, megtagadása - különösen a pénzügyeket illetően. Ezt a fajta külgazdasági politikát az erőteljesebben konfrontációs és beavatkozó jellegű politikai irányvonal részének tekintik. A katonai erő Az amerikai gazdasági képesség és befolyás meggyengülése több ponton is összekapcsolódik a külpolitikai eszközrendszer egy másik elemének, a katonai erőnek a szerepével. A vietnami háború idején hatalmas mértékben megnövekedett katonai kiadások súlyos következményei a hetvenes évek első felében jelentkeztek az amerikai gazdaságban. Bár a katonai kiadások a vietnami háború befejezésekor és azt követően visszatértek a „békeszintre”, a hetvenes évek végétől azonban 18
